Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kemény idők jönnek a gyorshajtókra

Karácsony Gergely a közlekedésbiztonsági tanácskozást megnyitó előadásában hangsúlyozta: nincs olyan politikai, gazdasági és társadalmi érdek, amely az emberi élettel egyformán fontos lenne. Azt mondta, Budapesten a halálos közúti balesetek számának csökkenése alapján nem írreális célkitűzés, hogy 2050-re elérjék: közúti balesetben senki ne veszítse életét. Hozzátette: ha 2050-re meg tudják szüntetni a halálos baleseteket, akkor ezer ember életét mentik meg. A főpolgármester kiemelte, hogy a közlekedésbiztonság növelése érdekben a városi közlekedésben szükség van a másféleképpen gondolkodásra és szakítani kell a korábbi megközelítéssel: a helyes sorrend az, hogy a városban alapvetően élünk, és az életünk egy része, hogy közlekedni is kell. Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a megengedett sebesség a városi közlekedésben alapvetően meghatározza azt, milyen esélyek vannak az életek megmentésére. Példaként hozta fel, hogy ha egy óránkénti 30 kilométeres sebességgel haladó au...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu