Karneváli panoráma
A Dobszerda e heti vendége Bognár Péter volt.
- Hirdetés -
A Dobszerda e heti vendége Bognár Péter volt.
Filmkritika a Torrente 6 – Az elnöki ügy című spanyol vígjátékról
Az elmúlt évek hagyományait követve idén is kitelepült egyesületünk Szombathely legnagyobb többnapos programjára, az immár 25. alkalommal megrendezett Savaria Történelmi Karneválra. Augusztus 14. és…
Ha lemaradt, most megnézheti a forgatagot.
Ha lemaradt, most megnézheti a forgatagot.
Több mint ezerötszáz fellépő, tizenkét virágkocsi és félmillió élővirág vonult végig Debrecen belvárosán
Fotógaléria.
A virágkarneválra felállított mobillelátók kapcsán osztotta meg kifogásait egy debreceni lakó a “Debrecenben hallottam – szélsőségek nélkül” Facebook-csoportban. A poszt szerzője szerint a problémás…
Ingyenes koncert várta az érdeklődőket kedd este Debrecenben.
Az államalapítás ünnepén elindul a független és hiteles Híradó - közölték.
Debrecen ismét az ország legnagyobb ünnepi központjává válik, hiszen augusztus 18. és 23. között 350 program várja a látogatókat a A 350 program egyetlen héten, Debrecen idén is óriásit készül…
A Debreceni Virágkarnevál egyik látványos kísérőprogramjaként rendezték meg.
Másképp járnak a buszok, villamosok, trolik Debrecenben.
Érdemes előre megvásárolni a menetjegyeket.
Az államalapítás, Szent István király, valamint az új kenyér ünnepéhez kötődő karneváli héten módosul a parkolási rend és a DV Parking ügyfélszolgálatának nyitvatartási ideje. Emellett a programok…
A 2026-os Debreceni Virágkarnevál idén is rengeteg programmal készül: koncertek, gyermekprogramok, kiállítások, felvonulások, fényfestések és fesztiválok követik egymást az ünnepi héten. Debrecenben…
A 2026-os Debreceni Virágkarnevál idén is rengeteg programmal készül: koncertek, gyermekprogramok, kiállítások, felvonulások, fényfestések és fesztiválok követik egymást az ünnepi héten. Debrecenben…
Lementünk az OTP alá, megnéztük Gulyás Laci fűzfánfütyülését, azaz Egérparádéját, elcsíptünk néhány akciót a Bazi Nagy Harcipartin a Témaparkban, valamint Isis istennő hajójának jelképes…
Tizenkét kocsit láthatnak a nézők a legkülönbözőbb témákban.
Augusztus 14-én az Ungaresca Senior Tánccsoport nyitotta a Folkudvar néptáncos-népzenei programjait. A műsorban a Boglya Népzenei Együttes húzta a muzsikát a táncosok lába alá.
A 25. jubileumi alkalmon is több száz program várta a karneválozókat.
Újabb fotókat hoztunk a karneváli közönségkedvenc Geszti-koncertről, a Sörtéren táncos slágerekkel buliztunk a Trinity zenéjére, míg Miraculumban Meggie és Tomsa retróslágerei maxolták ki a…
Hálaadó áldozati szertartással zárták be a XXV. Savaria Történelmi Karnevált.
A karnevál egyik különleges esti látványossága idén az „Isis misztériuma” című fényfestés.
Play klezmer a karneváli Zsidó Udvarban.
Jakab Tímea és Jakab Péter tíz gyermekükkel januárban költöztek Debrecenből a vasi megyeszékhelyre.
Közeleg Debrecen egyik legpompásabb és legvidámabb hete: ezek lesznek a Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvényei.
Pénteken az egri eredetű Kerekes Band csapott a húrok közé a Fórum Színpadon.
A közösségi virágkocsi díszítéséhez és a felvonuláson azt kísérő táncosokhoz is csatlakozhatunk.
Karneváli gasztroárak a 1300 forintos lángostól a 4500-as lepényig és tovább.
A karnevál zenei sokszínűségét villantjuk fel Utcazene Színpadtól Zsidó Udvaron át a Sörtérig. Az előadók: Tabac Jazz Trio, Casanas-Solymosi Nira, S. Hollósy Kornél, Sramli, Johnny Akusztik, Radnay…
Megjelent a Hajdú-bihari Napló Debreceni Virágkarnevál 2026 magazinja.
A hazai újhullámos hiphop és a ködös, sötét alapokra épülő trap hangzás ötvözete, amelyet erős, irodalmi igénnyel megírt szövegek és szókimondó punchline-ok kísérnek - ez Beton.Hofi, a stílus egyik…
A mérföldkőhöz érkező rendezvény 2000-ben indult újra, és immár 25. alkalommal került megrendezésre. Ez idő alatt a város életének részévé vált, ugyanúgy, ahogy egy római katona 25 év szolgálat után…
Ismét 2000 évet utazunk vissza az időben Szombathelyen, hogy négy napot az ókori Savariában tölthessünk.
Beton.Hofi lép fel a Savaria Karnevál nyitónapján a szombathelyi Fő téren.
Az 1-es és a 2-es villamosok közlekedését is érinti.
Karneválszínház a hőskorból.
Ezt kínálja a forgatag csütörtökön.
Néptánc és népzene minden mennyiségben a Folkudvaron, a Berzsenyi téren! RitMusa és Kaptza Banda és Boglya koncertek, az Ungaresca, az Ungaresca Senior és a Pesovár Ernő AMI csoportjainak…
Fotókönyv készült a jubileumi Savaria Történelmi Karneválra.
A Savaria Történelmi Karneválon 2022-ben született meg a nagy időutazást megnyitó és bezáró keretjáték rituáléja.
Mutatjuk, hova mehetünk augusztus 7. és 13. között!
A 25-ik Savaria Történelmi Karnevál sok újdonsággal jelentkezik, de a szervezők odafigyelnek az energia megtakarításra is.
A 25-ik Savaria Történelmi Karnevál sok újdonsággal jelentkezik, de a szervezők odafigyelnek az energia megtakarításra is.
A jubileum íze: FEIND Chardonnay lett a Savaria Történelmi Karnevál Legjobb Bora.
Tökéletes nyári nap volt július utolsó szombatja a Cserehát szívében.
A Csereháti nyár idén sem képzelhető el a Rakaca víztározón kenuzás nélkül.
Karnevál, krumpliszedés, valamint életünk nagybetűs TANÍTÓI Veres István 2026. 07. 19., v - 20:50 Az alábbi olvasói levél olyan pedagógusoknak állít emléket, akik nem ismertek lehetetlent... Tisztelt…
- Hirdetés -