Divatkirálynak nevezték Szoboszlait, a Fradi játékosa is reagált az újabb elképesztő szettre
A Liverpool sztárja ismét a figyelem középpontjába került.
- Hirdetés -
A Liverpool sztárja ismét a figyelem középpontjába került.
Gyászol a sportvilág: 92 éves korában meghalt Sir Billy Boston, minden idők egyik legnagyobb rögbiligása. A világbajnok sportlegenda mindössze négy nappal felesége temetése után hunyt el, Lady…
Gyászol a sportvilág: 92 éves korában meghalt Sir Billy Boston, minden idők egyik legnagyobb rögbiligása. A világbajnok sportlegenda mindössze négy nappal felesége temetése után hunyt el, Lady…
Világsztárok által kedvelt angliai luxusbirtokon zárja a nyarat Buzsik Borka és kislánya. Szoboszlai Dominik családja ott pihen, ahol korábban Lewis Hamilton és Kim Kardashian is romantikázott.
Napokon át nem lehetett tudni, hol van a korábbi magyar válogatott labdarúgó, aki eltűnt személyként került fel a rendőrség honlapjára. Buzsáky Ákos pénteken végül megtörte a csendet, közölte, hogy…
Egyelőre a fehérorosz teniszezőnő vezeti a világranglistát. Azonban aggódnak érte, mert Arina Szabalenka újabban inkább a közösségi médiában aktív, a pályán főképp kudarcok érik őt.
Egyelőre a fehérorosz teniszezőnő vezeti a világranglistát. Azonban aggódnak érte, mert Arina Szabalenka újabban inkább a közösségi médiában aktív, a pályán főképp kudarcok érik őt.
Nem mindennapi fordulatot vett a visszavonulása után az egykori úszóklasszis élete, aki a medence világát egy teljesen új szakmára cserélte. Cseh László villanyszerelőként kezdett új karrierbe, és ma…
Tragikus baleset áldozata lett egy padelpálya építésének helyszínén.
Tragikus baleset áldozata lett egy padelpálya építésének helyszínén.
Egy hete nem látták. A rendőrség eltűnt személyként keresi az egykori válogatott futballistát, Buzsáky Ákost.
Sokan hittek a sajtóhíreknek, és óriási tömeg gyűlt össze szombaton a funchali székesegyháznál. Végül hiába vártak Cristiano Ronaldo és Georgina Rodriguez esküvőjére, egy ismeretlen pár lépett ki az…
Sokan hittek a sajtóhíreknek, és óriási tömeg gyűlt össze szombaton a funchali székesegyháznál. Végül hiába vártak Cristiano Ronaldo és Georgina Rodriguez esküvőjére, egy ismeretlen pár lépett ki az…
Új fotókon mutatta meg elképesztő luxusautó-gyűjteményét a portugál futballsztár. Cristiano Ronaldo több milliárd forintot érő kollekciójában ritka Bugattik, Lamborghinik és más exkluzív modellek is…
Tragédiába torkollott egy thaiföldi labdarúgó-mérkőzés egy heves vihar során. A focipályába csapó villám megölt egy 24 éves játékost, további 12-en megsérültek. A sokkoló pillanatokat videó is…
Megdöbbentő tragédia rázta meg az ugandai futballt: egy 27 éves válogatott labdarúgó életét vesztette, miután otthona közelében rátámadtak és brutálisan összeverték. Az áldozat David Owori, az SC…
Elhunyt a 34 éves ketrecharcos. Allan Nascimento halála sokkolta a ketrecharcos közösséget.
Gyászba borult az argentin futballvilág, miután a 20 éves játékos, Santiago Nicolás Corazza szörnyű balesetben meghalt .
Hónapokon át abban a hitben élt Jo Wilson, hogy visszatért a rákbetegsége. A Sky Sports News műsorvezetője most elárulta, milyen lelki megpróbáltatásokon ment keresztül, mire kiderült, hogy téves…
Meghalt Olaf Tufte, a norvég evezés egyik legnagyobb alakja. A kétszeres olimpiai bajnok sportolóra hétfőn eszméletlen állapotban találtak rá a családi gazdaságában, majd kórházba szállították, ahol…
Egy spanyolországi családi nyaralás fordult tragédiába, amikor egy kétéves brit kisfiút eszméletlen állapotban találtak a bérelt villa medencéjében. Bár az orvosoknak sikerült újraindítaniuk a…
Egy spanyolországi családi nyaralás fordult tragédiába, amikor egy kétéves brit kisfiút eszméletlen állapotban találtak a bérelt villa medencéjében. Bár az orvosoknak sikerült újraindítaniuk a…
Új számokban is kipróbálná magát, világcsúcsot döntene, és már a következő olimpiára építi a programját, miközben továbbra is ugyanaz a szemlélet vezérli, amely eljuttatta a csúcsra. Kós Hubert…
Új számokban is kipróbálná magát, világcsúcsot döntene, és már a következő olimpiára építi a programját, miközben továbbra is ugyanaz a szemlélet vezérli, amely eljuttatta a csúcsra. Kós Hubert…
Egy tinédzser teniszcsillag életét vesztette egy borzalmas autóbalesetben, miközben a labdarúgó-világbajnokságon aratott győzelmet ünnepelte.
Az angol válogatott 2–1-re kikapott Argentínától a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében. Anglia kapusának, Jordan Pickford felesége egy megható videóval búcsúzott a világbajnoki aranyról szőtt…
Az angol válogatott 2–1-re kikapott Argentínától a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében. Anglia kapusának, Jordan Pickford felesége egy megható videóval búcsúzott a világbajnoki aranyról szőtt…
Élet-halál harcot vív a kómában lévő korábbi futballcsillag a sürgősségi műtétje után, volt klubja segítséget kér.
Főszereplővé válhat az Anglia elleni szerdai világbajnoki elődöntőben Argentína kapusa. Emiliano Martínez szereti feldühíteni az ellenfeleket, különösen a büntetőpárbajok során szokott a riválisok…
Főszereplővé válhat az Anglia elleni szerdai világbajnoki elődöntőben Argentína kapusa. Emiliano Martínez szereti feldühíteni az ellenfeleket, különösen a büntetőpárbajok során szokott a riválisok…