Képzelj el egy szobát, amelyben két ember lép be egyszerre. Az egyik vállát görnyesztve, mellkasát besüppedve, fejét leszegve érkezik. A másik egyenes gerinccel, nyugodt, nyitott testtartással, nyílt tekintettel. Még egyetlen szót sem ejtettek ki, de önértékelésük, történetük és lehetőségeik már a levegőben lebegnek. Mert a tartás nem csupán testtani kérdés az emberi lélek csendes, mégis rendkívül pontos közvetítője.