Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Számítógépeket adományozott a telephelybővítés előtt álló Kovács Autóalkatrész

Négy település kapott nagy teljesítményű számítógépeket ajándékba. A Kovács Autóalkatrész felajánlásából ingyenesen kerültek új tulajdonoshoz, azokat ugyanis a szegedi cég adományként ajánlotta fel a Szent-Györgyi Albert Rotary Clubon keresztül. Kovács István tulajdonos a szegedi Garden Bistróban tartott sajtónyilvános átadáson elmondta, időszakosan le szokták cserélni a cég számítógépparkját, most is ezért szabadult fel 31. – Ezek értéke darabonként 20–50 ezer forint, amit pénzzé is tehetnénk, de mivel azt tapasztaljuk, hogy sok hivatalban a lassú ügyintézés oka az, hogy elavult gépekkel dolgoznak, úgy gondoltuk, a kistelepüléseknek ez nagy segítséget jelenthet – mondta a megjelent újságíróknak és az átadásra érkező polgármestereknek. A felajánlott számítógépekből Kübekháza és Ásotthalom 4-4, Dóc kettőt kapott. A többi Sándorfalvára került, nagy részét azonban az önkormányzat továbbajándékozza majd. Az adományokat a polgármesterek személyesen vették át. Gajdosné Pataki Zsuzsanna, S...

Borsonline

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

Zendaya gyermeket vár...

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

KertÉsRecept

Kvízkuckó

novekedes.hu