Tudtam, hogy eljön a nap. Sóváran és bizakodva vártam a pillanatot, amikor már nem érdekelsz. Amikor már nem cirkulálsz a gondolataimban, nem ül az emléked a mellkasomra, és nem szorítod össze a szívem. Mindent elvettél tőlem, egészen csontig lecsupaszítottál, miattad kapkodtam levegőért éjjelente, és te raboltad el a díszeimet, a színeimet egy időre, miattad lettem rémült tekintetű, örökké gyanakvó, szürke szorongó, önbecsülést vesztett, sérült túlélő.