Előre bocsátom, hogy nem vagyok pszichológus, még önjelölt fajta sem. Ez egy véleménycikk, amolyan elgondolkodtató, vitaindító jelleggel. Sok kérdéssel, amelyeket, ha felteszünk önmagunknak, talán valami pozitív eredményre jutunk. A csodált türelem 1998-ban kaptam jogosítványt. Én apukámtól, aki korábban gépkocsivezető volt, mindig nagyon nyugodt és megfontolt vezetést láttam, természetesen és is ilyen kiegyensúlyozott és nyugodt szerettem volna lenni az utakon. Olyan méltóságteljesen vezette még a Zsigulinkat is, hogy nem igaz. Soha nem bólogattam mellette erősebb fékezés miatt, soha nem mentünk át piros lámpákon, soha nem parkoltunk tilosban. Betartotta a szabályokat, szerencsére mind a mai napig el is kerülte a baleseteket. Kopp-kopp… Egyszer egy lányt első randinkon vittem autóval, amikor egy szűk utcában már harmadjára próbált sikertelenül beparkolni egy autóstárs. Álltunk és vártunk, majd a lányból kifakadt a kérdés: hogy vagy képes még csak fel sem húzni magadat, én már régen...