Összefog a Volkswagen, a Renault és a Stellantis: kiderült, hogy miért!
Európa három legnagyobb volumenű autógyártója a detroiti hármak mintájára szövetséget hoz létre, hogy közösen léphessenek fel a kínai autók és az emissziós szabályozás ellen.
- Hirdetés -
Európa három legnagyobb volumenű autógyártója a detroiti hármak mintájára szövetséget hoz létre, hogy közösen léphessenek fel a kínai autók és az emissziós szabályozás ellen.
Vannak autók, amelyek jóval többet jelentenek négy keréknél és egy motornál. Egy korszak hangulatát, a motorsport történetének meghatározó pillanatait és generációk fiatalkori álmait testesítik meg…
Mindössze 1500 készül a Renault Rafale Hypnotic verziójából, a különleges kivitel pedig már Magyarországon is rendelhető. Mutatjuk, mekkora a felára az exkluzivitásnak!
A Párizsban leleplezett Renault E-Space képzeletben egészen 1984-ig tekeri vissza az idő kerekét.
Új akkumulátorral és multimédia kijelzővel készül ezentúl a Renault Kangoo. És ezzel még korántsem ér véget a változtatások sora.
Nem tartja normálisnak, hogy a bukaresti kormány közpénzből finanszírozza a kínai autók importját.
Az eredeti, ős-Espace hangulatát napjaink technológiai vívmányaival társító tanulmányautót mutatott be a Renault. Az E-Space Conceptből még akár bármi is lehet.
A SUV-ok elterjedésével az európai piacon gyakorlatilag kihaltak az egyterűek, a Renault viszont gondolt egy merészet és álmodott egyet. Vajon lenne rá kereslet?
Átdolgozta az R4 E-Tech Electric modellt a Renault. Módosított hatótávolság, új hajtáslánc, valamint egy friss felszereltségi szint jelenti az újdonságot.
Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric…
Furcsa újítást hozott a modern Twingóhoz a Renault, mégsem ront rajta, sőt!
Egy olyan stílus-orientált autó, mint a Renault Twingo, egyszerűen nem kaphatott hagyományos, unalmasan szögletes panoráma tetőablakot.
Amikor már beletörődtünk, hogy az autóipart maguk alá gyűrték a szabadidő-terepjárók, a Renault az idei párizsi autószalonra egy olyan tanulmányautóval készült, ami tisztán hozza vissza a…
A franciák még hisznek az egyterűekben, és ha már olyan jól belejöttek, az Espace-t is retró stílusban támaszthatják fel.
A Renault is készül egy új koncepcióautóval az idei Párizsi Autószalonra, amely lényegében az Espace szellemi örököse lesz.
Ha nem lenne elég, hogy egy francia vadászgépről van elnevezve (és talán kicsit formázva is) a Renault kínálatának legnagyobb és egyben legstílusosabb SUV-ja, most már a Hypnotic jelzőt is utána…
Ezzel a patinás francia kisautóval az elmúlt közel 5 évtizedben évente átlagosan alig több, mint 100 kilométert tettek csak meg.
A Renault több mint 10 milliárd eurót, átszámítva mintegy 3900 milliárd forintot készül befektetni Franciaországban a következő öt év során. François Provost vezérigazgató a France Inter rádiónak…
A Renault Rafale Hypnotic egy limitált mennyiségben gyártandó full extrás plugin hibrid szabadidő-autó.
Újabb fejezetet vettek elő a Renault 128 éves történelméből.
A franciák az utóbbi években mesterien nyúlnak vissza a dicsőséges múltjukhoz, most pedig elővették az egyik kedvenc típusukat. A Renault 8 Gordini modern átirata nemcsak a nosztalgikus formáról…
A Renault az elmúlt években látványosan szeret visszanyúlni a saját múltjához. Elég csak körbenézni a márka újjáélesztett vagy újragondolt legendái között, a legújabb próbálkozás azonban különösen…
A városi lét kihívásaira készítik fel a 3,8 méteres autót.
Az 1960-as években 4 ajtós, hátsókerék-meghajtású, farmotoros családi autó volt a Renault 8-as, amelynek a legendás, Gordini sportváltozatát álmodta újra a francia gyártó.
Rugózott fülkével, fronthidraulikával és front TLT-vel kínálnak egy Renault Ares 630 RZ traktort az Agroinform Piacterén.
A Renault elektromos sportkupéként gondolta újra a legendás 8 Gordinit. A 270 lóerős tanulmány azonban sajnos nem kerül gyártásba.
A vadonatúj Renault 8 Gordini láttán vélhetően még Ferjáncz Attila is elismerően csettintene.
Egy klasszikus raliautó, az R8 Gordini szellemiségét idézi a franciák koncepcióautója, ami a magyarokban is szép emlékeket idéz fel.
A legendás R8 Gordini feltámasztásával ámítja az autós világot a Renault. A Renault szemmel láthatóan nem végzett a múltbéli ikonjainak modern újjáélesztésével a szériagyártásba kerülő R4 és R5…
Nyolcvan éve jött létre a Gordini műhely, amely később a Renault motorsport-részlegének gerincét alkotta. A kerek évfordulón legsikeresebb alkotásukat keltette életre a cég.
A Renault Rafale már az alapfelszereltséggel is a különlegesebb SUV-kupék közé tartozik, ám a most bemutatott limitált szériával még tovább hegyezték a modellt.
Sebastian Vettel sorra nyeri a futamokat, a Ferrarinál a csapatutasítás szent és sérthetetlen, A Cosworth újra győzni akar, a mezőny túl sok motort használ el - szeptember 16-i híreink a múltból.
A franciák is sokkal gyorsabban fejlesztenek, mint korábban, de a minőséget nem fogják beáldozni.
Első ránézésre akár a Dacia Duster platós változata is lehetne a Niagara, azonban a pickup Renault emblémával kerül majd a kereskedésekbe.
A Horse Powertrain vállalat új fejlesztése, a B20 jelű, kétliteres, négyhengeres vízálló turbómotor kifejezetten hibridekhez, plug-in hibridekhez és hatótávnövelt elektromos járművekhez készült és…
Egyelőre úgy néz ki, hogy csak Dél-Amerika kapja meg az új Niagara pickupot.
642 kilométeres hatótávolság, Gemini-asszisztens és frissített vezetéstámogató rendszerek: az elektromos Renault Scenic alaposan megújult.
Személyautós kényelmi és biztonsági szolgáltatások, sokoldalú raktér, valós terepalkalmasság, látványos megjelenés: ezt tudja a Renault új pickupja, a Niagara.
A két vállalat közös gyermeke, a Horse Powertrain egy egészen különleges motorral rukkolt elő, amit kifejezetten extrém terepjárókba szánnak.
A Renault részt vesz a 2026-os hannoveri IAA TRANSPORTATION kiállításon, ahol az új Trafic Van E-Tech elektromos modellel új fejezetet nyit a cég kisteherautó-offenzívájában. Szeptember 14-én, néhány…
A hamarosan leköszönő Dacia Spring platformja nem csak a tisztán elektromos hajtáslánc befogadására alkalmas, mi sem bizonyítja ezt jobban a Renault Kwidnél, amely most komoly frissítést kapott.
A Renault tovább finomítja ikonikus kisautójának elektromos változatát. A frissítés egyik legfontosabb újdonsága a nagyobb hatótáv: a 40 kWh-s Urban Range kivitel akár 315 kilométert, míg az 52 kWh-s…
Mostantól hiányzik a Renault R5 kormányáról az üzemmódváltó kapcsoló. Cserébe sok minden egyebet kapott az elektromos ötajtós.
Kisebb faceliftet kapott a Renault menő villanyautója, az 5 E-Tech.
A Renault feltámasztotta egyik legismertebb modelljét, a legendás 4-est, amely ezúttal már teljesen elektromos hajtással és crossoveres karosszériával tért vissza.
Egy családi autó, egy egészen őrült ötlet A Renault Espace alapvetően nem az a fajta autó, amelytől az embernek megemelkedik a pulzusa. Praktikus, tágas, családbarát egyterű, amelynek legfontosabb…
A franciák elismerték, hogy olcsóbb lenne az érintőkijelzős megoldás.
Bár a fizikai gombok legyártása költséges, a Renault továbbra sem fog minden funkciót az érintőképernyőre száműzni. Mutatjuk, mivel indokolták a döntést!
Ismét nyilatkozott Fabrice Cambolive, a Renault vezérigazgatója a sajtónak, szavaira pedig érdemes odafigyelni, ugyanis az európai autóipar egyik legfelkészültebb, legelőremutatóbb kínálatával…
A középmotoros és hátsókerék-hajtású Renault 5 Turbo 2 egy igazi kis élménybomba egyenesen a 80-as évekből.
- Hirdetés -