A lakásárak is befolyásolják a települések népességszámát
Az ingatlanhirdetési portál március 25-i, keddi összefoglalójában jelezte: a hivatalos nyilvántartások szerint 2023-ban a pangó lakáspiac mellett Budapest lakossága néhány ezerrel bővült. Tavaly viszont már magára talált a lakáspiac és a fővárosi lakosságszám ismét csökkenni kezdett. Az idén januári adatok alapján a budapesti kerületek közül csak négyben nőtt a népesség. A legnagyobb bővülés a XIII. kerületben történt, ahol csaknem ezerrel emelkedett az állandó lakosok száma. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a kerületben átadott új lakásoknak is köszönhető, ahova 2024-ben sokan tudtak beköltözni. A XXIII. kerület bővülése pedig részben a vonzó ingatlanárak miatt következett be; az ingatlan.com adatai szerint a XXIII. kerületben idén márciusban az eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 816 ezer forint volt, ami jelentősen elmarad a ... A A lakásárak is befolyásolják a települések népességszámát bejegyzés először Szolnokinaplo.hu-én jelent meg.
- Hirdetés -