A NAV megcsinálta az adóbevallásod - de azért nem árt csekkolni!
2025-ben is március 15-től érhetőek el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán – idézi az Economx.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményét. Ahogy a NAV bejelentése is felidézi: az adóhivatal már évek óta több mint ötmillió magánszemély számára készíti el automatikusan az adóbevallás tervezetét. A folyamat során még a kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat sem szükséges feltöltenünk a rendszerbe, csak meg kell azokat őriznünk az ötéves elévülési idő lejártáig. Az eSZJA érthető módon 2024-ben is rendkívül népszerű volt az adózók körében: 1,2 millióan módosítás nélkül, közel egymillióan pedig módosítás után fogadták el a NAV által készített tervezetet, miközben körülbelül 830 ezren készítették el saját maguk bevallását. A tavalyi határidő lejártával automatikusan több mint 2,1 millió magánszemély tervezete vált érvényes adóbevallássá úgy, hogy nekik semmilyen teendőjük nem volt vele. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a NAV bevallási...
- Hirdetés -