A biztonsági kamera megmutatta a meglepő tettest az egri társasházban
Az egyik biztonsági kamera rögzítette a tolvaj tevékenységét. A ruhafantom Eger társasházait választotta ki célpontjának. A Metropol információi szerint egy férfi több társasházban is megfordult, ahol a folyosókon szárítókon lévő ruhákat gyűjtötte össze, majd eltűnt velük. Vámos Csaba polgárőr, az egyik érintett, is nyilatkozott. A férfi szerint ez nem az első alkalom volt, amikor lopás történt, de eleinte senki nem vette észre, mivel apránként tűntek el a ruhák. – Kezdetben nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben – mesélte Csaba. – Akkor döbbentem rá, amikor kerestem az egyik márkás melegítőmet. A feleségem azt mondta, biztosan ott van, ahová raktam, de végül nem találtam meg. Később a nadrágját is kerestem, és az sem volt sehol. Kiderült, hogy ekkor a tolvaj még csak „kóstolgatott”. Csabáék a közbiztonság érdekében kamerákat helyeztek el a társasházban, és így derült ki, hogy a ruhafantom rendszeresen bejár a házba. – Nem sokkal később a feleségem is észrevette, hogy neki is hiány...
- Hirdetés -