Forgalmi rekord volt tavaly a Balatoni Hajózási Zrt. járatain
Azt írták, az eredményhez hozzájárult a kormány 6 milliárd forintos támogatásából megvalósult flottafejlesztés is. A forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1,46 millió utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között komppal. A társaság személyhajóin - a két új katamaránnak is köszönhetően - közel 19 százalékkal utaztak többen, mint az előző évben. A közlemény kitér arra is, hogy minden menetrendi hajóútvonalon jelentősen nőttek az utasszámok. A legtöbben, 250 ezren a Fonyód-Badacsony vonalon utaztak, míg a legjelentősebb, közel 40 százalékos növekedést a Balatonboglár-Révfülöp közötti járat érte el. A legtöbb utast az új Tomaj katamarán szállította. A BAHART sétahajóira 200 ezren vettek jegyet, 36 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A személyhajók összesen 44 ezer kerékpárt szállítottak a kiemelt, kerékpárbarát útvonalakon, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent az elmúlt évhez képest. Az állami többségi tulajdonú tá...
- Hirdetés -