Sok nő nem tud erről a lehetőségről, pedig életet menthet: a védőnők lehetnének a csodafegyverek a “néma gyilkos” ellen
Méhnyakrákban évente 400-500 nő veszíti életét Magyarországon, holott megfelelő stratégiákkal – oltással, korai felismeréssel, és a diagnózist követő kezeléssel – szinte teljesen megelőzhető, illetve gyógyítható lenne ez a betegség. A hazai halálozási mutatók sokkal rosszabbak, mint az európai átlag, ennek egyik oka a szűréseken való alacsony részvételi hajlandóság. Az arányok javítása céljából több mint tíz évvel ezelőtt indult el egy mintaprojekt, amely lehetővé tette, hogy – képzés elvégzése után –, védőnők is végezhessenek szűréseket. Az eredmények annyira ígéretesek voltak, hogy ma már a védőnői képzés szerves része a méhnyakszűrés elvégzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása. Sok nő nem tud erről a lehetőségről, pedig életet menthet: a védőnők lehetnének a csodafegyverek a “néma gyilkos” ellen
- Hirdetés -