Véletlenül kikotyogta az egyik gyártó, hogy mikor jön az Nvidia új RTX 5090 csúcskártyája
Azt, hogy az Nvidia következő generációs videókártyái első képviselőit a jövő év elején, a CES-en mutatja majd be, már számos tweetben olvashattuk, de eddig ezeket inkább csak tippnek lehetett tekinteni, hiszen semmilyen hiteles forrás nem került megjelölésre mögéjük. A hét végén azonban az egyik nagy gyártó képviselője személyesen maga kotyogta ki az RTX 5090 megjelenésének idejét. Az Inno3D brazil részlegének képviselőjének száján egy élő közvetítés keretében ugyanis az szaladt ki, hogy három hét múlva fog "elérhetővé" válni az Nvidia új csúcskártyája. Mivel ez még bőven decemberi időpontot képez, ez azt jelentené, hogy az új adapter már valójában jóval a CES előtt megjelenhet esetleg a forgalomban, mivel utóbbi kiállítás csak január 7-én fog megnyílni. Ugyanakkor itt valószínűleg csak egy félreértésről volt szó, illetve arról, hogy az Inno3D ekkor kezdi majd talán el szétküldeni a legnagyobb kereskedőknek a kártyaszállítmányok első részeit, amik azonban embargó alatt állnak majd ...
- Hirdetés -