Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

High-tech innovációs központ létrehozásában működik együtt az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával

A közös elképzelés a magyar és a kínai kormány - illetve további több tucat ország részvételével megvalósuló - „Új selyemút program” kezdeményezéshez több ponton is kapcsolódik - jelezték a közleményben. Fotó: Óbudai Egyetem Az együttműködés során az Óbudai Egyetem közreműködésével valósul meg a kínai-magyar Torch Innovációs Központ, amelynek révén megerősítik a tudományos parkok együttműködését - közölték. Emellett az egyetemi beruházásban megvalósuló tudományos parkok mintapéldájául szolgálhatnak az „Egy övezet, egy út” projekt országai számára. A közleményben szerepel, hogy a Ku Kuotung (Gu Guodong), a Wuxi High-Tech Zóna igazgatóhelyettese és Kovács Levente, az egyetem rektora által aláírt szerződés a „Belt and Road” („Egy övezet, egy út” ) kezdeményezés keretében jött létre, amely Kína és Magyarország közötti technológiai és tehetségcserék létrejöttét segíti elő. A megállapodás alapján a felek létrehoznak egy hosszú távú technológiai együttműködési mechanizmust az ipar-egyetem-...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Zuhant a forint

vasarnap.hu

10perc.hu