Döntött az RMDSZ a Mureșan-kormánnyal kapcsolatban
Jelen állás szerint kedden szavazhat a parlament a liberális Siegfried Mureşan vezette kormányról.
- Hirdetés -
Jelen állás szerint kedden szavazhat a parlament a liberális Siegfried Mureşan vezette kormányról.
Kelemen Hunor elmondta: ha megbukik a Mureșan-kormány, másnap tenni kell valamit, az előrehozott választások feltételei teljesültek.
Csiki Zsolt ezt szombaton jelentette be a párt városi szervezetének Facebook-oldalán.
Orvvadászat gyanúja miatt mondott le mandátumáról Csiki Zsolt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi önkormányzati képviselője. A politikus közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal…
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A politikai tájékoztatót követően megválasztották az MKT Állandó Bizottságát, valamint a következő időszak új ügyvezető elnökségét.
Az RMDSZ támogatottsága enyhén növekedett a májusi adatokhoz képest: 5 százalékról 5,5 százalékra.
Súlyos jogsértésekre és a diktatúrák módszereire emlékeztető kényszerítésre hívták fel a figyelmet az RMDSZ politikusai annak kapcsán, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezete…
„Azt választottuk, hogy az erdélyi magyarok képviselője továbbra is ott legyen a Képviselőház vezető testületében” - fogalmazott az RMDSZ frakcióvezetője.
Megüzenték, hogy lámpavasra kötnek. Olyan is volt, hogy a vidéki házamnál jelent meg két autó, leültek velem szemben és ajánlatokat tettek, elmondták, mi történt azokkal az emberekkel, akik a hasonló…
Nicuşor Dan államfő kedden a Cotroceni-palotában egyeztet a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ vezetőivel a…
A szervezet szerint a jelenlegi helyzetben különösen fontos az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása.
A Magyar Hang értesülései szerint Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor veheti át a Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ Nonprofit Kft. teljes tulajdonát. A céghez az elmúlt években több erdélyi…
A Magyar Hang értesülései szerint a Tisza-kormány szakminisztériuma is felfigyelt az ügyletre.
Az Orbán János Dénes körül nemrég kirobbant botránynál nagyságrenddel nagyobb közpénzt érint a mostani ügy: Turós Lóránd szenátor magántulajdonává válhatnak a magyar adófizetők pénzéből felvásárolt…
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
Az ügyet a közlekedési miniszter hozta nyilvánosságra, aki videót is közzétett az ellenőrzésről.
Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Turos Lóránd kedden a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: az előrehozott választások kiírása rendkívül sebezhető helyzetbe sodorná Romániát.
Siegfried Mureşan liberális európai parlamenti képviselő, akit a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ miniszterelnöknek javasolt, hétfőn kifejtette…
Kelemen Hunor leszögezte, elegük van a cirkuszból, működő országot akarnak.
A sajátos nevelési igényű gyermekek száma közel ötszörösére nőtt, az iskolai tanácsadók száma pedig nem emelkedett ezzel arányosan.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy a múlt heti cotroceni-i egyeztetésen a PSD támogatta Kelemen Hunor javaslatát egy PSD-PNL-RMDSZ összetételű kormány…
Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Szilágy Megyei Nőszervezete, amelyen új vezetőséget választottak a következő időszakra. A küldöttek bizalmából a szervezet új elnöke Katona Ibolya jogász…
Bírálta vasárnap Siegfried Mureșan a szociáldemokratákat, akik szerinte nem pozitívumként tekintenek Európára.
- Hirdetés -