27 millió kilométer a tízéves MOL Bubival
Fotó: BKK A jellegzetes zöld biciklik 2014 óta színesítik Budapest városképét, a kezdeti 1100-as flottához képest ma már 2460 kerékpár található a főváros utcáin, illetve a bubihasználók és az állomások száma is jelentősen emelkedett. „A szolgáltatás idén szeptemberben ünnepli a tizedik jubileumát, ez alatt az idő alatt a BKK ügyfelei összesen 13,5 millió alkalommal utaztak MOL Bubival, és összesen körülbelül 27 millió kilométert tekertek” – összegzett az évforduló kapcsán Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója. Bárki számára elérhető lett a városi bringázás A kerékpáros közösségi közlekedési rendszer előkészítése 2007-ben kezdődött a kormányzati szintű Kerékpáros Magyarország Program részeként, amely 1,1 Mrd Ft európai uniós támogatást is biztosított a fővárosnak a MOL Bubi létrehozására. A közbringarendszer hamar népszerű lett, a MOL Bubi 1.0 sokat lendített a városi bringázás népszerűségén, a bevezetés után nem sokkal pedig egy – akkor különlegesnek számító – technológ...
- Hirdetés -