Adattal való visszaélés a gyanú: rendőrségi eljárás indult a korábbi közigazgatási államtitkár ellen
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Igazságügyi Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkárát.
- Hirdetés -
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Igazságügyi Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkárát.
A demokrácia nem csupán a parlamentben és a kormányban, hanem a régiókban is érvényesül – hangsúlyozta a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) a demokrácia nemzetközi napja alkalmából.…
Újabb foglalkoztatási hullám zajlik a közigazgatásban, mind köztársasági, mind helyi szinten, beleértve a városi közigazgatási szerveket, a közvállalatokat és a kommunális közvállalatokat is…
Nagyon úgy tűnik, hogy Németország és Franciaország után Svájc lehet a következő európai állam, ami komoly lépést tesz annak érdekében, hogy megváljon a Microsoft szoftvereitől közigazgatásában, és…
2026. szeptember 10, péntek 8-9 óra Közel nyolcezer milliárd forinttal gyarapíthatná a magyar gazdaságot az évtized végéig a közigazgatás sikeres digitális átállása A koncepciót egy több mint tizenöt…
Kemény kritikát fogalmazott meg a miniszterelnök.
Az Országgyűlés döntése értelmében októbertől ismét megyéknek nevezik a vármegyéket, a kormányhivatalok vezetői pedig újra kormánymegbízottak lesznek.
Fontos döntéseket hozott keddi ülésén az Országgyűlés.
Emléktáblát avattak, amelyre az elszármazottakat is meghívták.
A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy…
Az évtized végéig közel 8000 milliárd forinttal gyarapíthatná a magyar gazdaságot a közigazgatás sikeres és átlátható digitális átállása egy új szakpolitikai koncepció szerint. A szakértők úgy…
A képzés távoktatásos formában zajlik, az őszi felvételi során 25 tandíjköteles helyet hirdetnek meg – írja közleményében a BBTE.
Újabb meghatározó kiskereskedelmi vállalat erősíti digitális szerepvállalását.
Az RMDSZ számára vörös vonal, hogy a reform ne a megyék megszüntetésével, a központosítással vagy egy új bürokratikus szint beiktatásával járjon.
Havasi szerint hat hónapra szól a felmentési ideje, és ez idő alatt havonta kell megkapnia a neki járó illetményt. Mi történt? Közigazgatási pert indít Havasi Bertalan, ha jövő hétfőig nem kapja meg…
Orbán Viktor sajtófőnöke szerint augusztus 5-ig kellett volna megkapnia az aktuális összeget, de az utalás nem érkezett meg.
Új államtitkárt neveztek ki a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban: Bencsik András lett a közigazgatásért felelős államtitkár augusztus 15-től – jelentette be Lőrincz Viktória tárcavezető a…
A közigazgatási intézmények immáron szabadon választhatnak iratkezelő rendszert.
Az EJEIDR és a Poszeidon rendszer használata kötelező volt a közigazgatásban. Mostantól lehet használni ezeket, de nem kötelező, persze sok helyen annyira beépült az alkalmazásuk, hogy nem érdemes…
Az ügyben néhány héttel ezelőtt feljelentést is tettem, és azóta rendőrségi nyomozás indult
Felszabadítottuk a piacot – mondta a miniszter.
A közigazgatási intézmények a továbbiakban nem kötelesek a Poszeidon iratkezelő rendszert használni, mivel a kormány felszabadította a piacot a verseny előtt.
Vladimir Mihić, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának egykori rendkívüli egyetemi tanára bejelentette, hogy a jövő héten keresetet nyújt be a Közigazgatási Bírósághoz a munkaviszonyának…
A kormány törvényjavaslatot terjesztett elő, amely a vármegyék elnevezését megyére, a főispánok tisztségét pedig kormánymegbízottra változtatná vissza. A módosítás a közigazgatási feladatokat nem…
A minisztériumi tisztségviselők bemutatása során két új vezetői pozíció részletei váltak ismertté. A tárca a következő napokban bővebb tájékoztatást ígér a kinevezettekről.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette tisztségéből Mikola Kalasnyikot, a Kijevi Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjét, valamint Vitalij Kimet, a Mikolajivi Megyei Katonai Közigazgatás éléről…
Közigazgatási szünetet tartanak.
Előre ütemezett karbantartást végeznek az informatikai háttérrendszerekben július 18-án és 19-én. A munkálatok idején egyes elektronikus közigazgatási szolgáltatások időszakosan nem lesznek elérhetők…
A Kréta- és a Neptun-rendszer, illetve a közigazgatásban használatos, iratkezelő Poszeidon-, vagy EKEIDR-rendszer ügyében is a hatóságokhoz fordult a minisztérium.
Tervezett leállás érintheti a KAÜ és a DÁP-belépéssel működő e-közigazgatási szolgáltatásokat két napig, ugyanis az informatikai háttérrendszerekben előre ütemezett karbantartásra kerül sor.
Egyes e-közigazgatási szolgáltatások időszakosan nem lesznek elérhetők.
Egyes kormányzati informatikai háttérrendszerekben előre ütemezett karbantartásra kerül sor.
Aki tanul, tanít vagy a közigazgatásban dolgozik, sokat bosszankodhat a kényszerűen használandó programok miatt. A jelenlegi helyzet – derült Tanács Zoltán, tudományos és technológia miniszter…
Feljelentést tett az oktatásban és a közigazgatásban használt szoftverek ügyében a technológiai minisztérium, elindult a társadalmi konzultáció a közlekedésbiztonság javításáról, Ukrajnában…
Informatikai karbantartás miatt 2026. július 18-án és 19-én időszakosan nem lesznek elérhetők az e-közigazgatási szolgáltatások, valamint a DÁP- és KAÜ-azonosítást használó ügyintézési felületek. A…
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) digitális elemzőrendszerének használata nyomán három, a helyi közigazgatásban és az egészségügyi rendszerben ismétlődően előforduló érdekellentéti…
A Szlovákiai Megyei Önkormányzatok Szövetsége (SK8) hosszú ideje átfogó közigazgatási reformot sürget. A szervezet ezt a TASR hírügynökségnek adott reakciójában közölte, válaszul a Munkáltatók…
Magyar Péter a közösségi oldalán és egy délutáni sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy a kabinetje végleg kivezeti a vármegye és a főispán elnevezéseket a hazai közigazgatásból. Vajon a történelmi…
Újabb elbocsátási hullám söpör végig a tartományi közigazgatásban. Az év eleji első elbocsátások után most a Vajdasági Képviselőház alkalmazottai kerültek célkeresztbe. Hat ember veszítette el az…
- Hirdetés -