Fontos bejelentkezést tett Orbán Viktor – máris újabb feladat vár rá
Alig tért haza Brüsszelből, máris újabb politikai eseményre indult a Fidesz elnöke.
- Hirdetés -
Alig tért haza Brüsszelből, máris újabb politikai eseményre indult a Fidesz elnöke.
Az opcionális mód a Gemini segítségével próbálja felismerni a kifinomultabb átveréseket.
Sokféle munkából lehet megélni, és ez az álláskeresésnél is látszik.
Ezernél is több nagykövet mutatja meg Európa-szerte, hogyan lesz a klímavédelemből helyi cselekvés.
Végre nem tesz úgy a politika, mint ha a saját lakás vásárlása volna az egyetlen lakhatási cél, a GKI most összegyűjtötte, mivel kell számolni a bérlakások piacán.
Mégsem járt ma le a határidő. Új lehetőség nyílik azok előtt, akik nemcsak figyelemmel követnék településük fejlődését, hanem aktívan részt is vennének annak alakításában.
<pA díj célja továbbra is a tehetséges fiatal hallgatók, pályakezdő építészek és művészek kiemelése, valamint az alkotások mögötti koncepcionális gondolatok bemutatása. Október 19-éig lehet rá…
Elindult csütörtökön a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2027-es évfolyamába - tudatták a kormány honlapján.
Egész évben, heti rendszerességgel várják a szolnoki óvodák nagycsoportosait.
A munkaerőpiacon ma bőség van, mégis sok cég elkövet egy súlyos hibát. Petrány Viktória HR menedzser, szervezet- és vezetőfejlesztési szakértő a LinkedInen mutatott rá: a vállalatok ahelyett, hogy…
Hagyományainkhoz híven idén is meghirdetjük a kerületben élő diákok számára a “Jó tanuló, jó sportoló” pályázatot, hogy elismerjük azoknak a fiataloknak a teljesítményét, akik a tanulás mellett…
A 2027 februárjában induló tíz hónapos képzés során a résztvevők minisztériumi munkatapasztalatot szerezhetnek, majd három hónapos külföldi gyakorlaton vehetnek részt. A program sikeres teljesítését…
Alig néhány órával egy frissítés kiadása után hackerek felfedeztek egy újabb kiskaput.
A Nemzeti Tehetség Program művészeti inkubációs programja ösztöndíjjal, személyes mentorálással, szakmai programokkal és fellépésekkel segíti a pályájuk elején járó fiatal zenészek és táncművészek…
A Nemzeti Tehetség Program művészeti inkubációs programja ösztöndíjjal, személyes mentorálással, szakmai programokkal és fellépésekkel segíti a pályájuk elején járó fiatal zenészek és táncművészek…
A miniszterelnök szerint a nap végére két volt miniszter került a hatóságok elé.
Köszönhetően a Hyperliquidnek, az elmúlt bő egy év egyik legnépszerűbb kriptós narratívájává a hivatalos részvénykibocsátás előtt álló részvények kereskedése vált – itt ugyanis a kereskedők…
Két kiskorú petárdázott Pápateszéren, ami miatt egy tuja és egy buszmegálló is kigyulladt
A kormány elindította a Szent István Vidékfejlesztési Program kísérleti szakaszát, amelyhez tíz mikrotérségben keresnek fejlesztési testületi tagokat. A kiválasztott tagok a helyi fejlesztési tervek…
Önkéntes segítőket vár a Dombóvári Városi Horgász Egyesület.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
Lezárult a nemzeti parkok igazgatói pozíciójára kiírt nyílt pályázat, összesen 120 jelentkezés érkezett. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint örömteli a magas jelentkezői szám, az…
A kormány által indított új vidékfejlesztési modellben tíz mikrotérség kap lehetőséget arra, hogy a lakóközösségek aktív bevonásával határozzák meg saját fejlesztési stratégiájukat. A tízmilliárd…
A tavalyihoz hasonló létszámban, mintegy 800 fővel indult el idén az egyetemi vezetőképzést leváltó, 2 féléves köznevelési igazgatóképzés. Az előző tanévben a résztvevők 83 százaléka szerzett…
Rekordmértékű túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra, amelynek kerete rövid idő alatt kimerült. A fejlesztésekre az elöregedett hálózatok miatt van szükség.
A pályázatot már le is zárták.
A Google a Gmail legújabb kiadásában egy olyan funkciót vezetett be, ami jelentős mértékben meggyorsíthatja a bejelentkezést a kétfaktoros (2FA) azonosítást használó weboldalakra és alkalmazásokba. A…
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és Magyarország Beregszászi Konzulátusa az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából „1956 Kárpátalján” címmel esszépályázatot…
Folytatódik a program, holnap reggeltől jelentkezhetsz az őszi pályaképzésekre.
Hét pályázó a Madách Színház élére, tizenhat az Újszínház igazgatói székéért – soha nem látott érdeklődés övezi a két neves intézmény vezetői pozícióit. Vajon ki lesz a befutó?
A személygépkocsi vezetője adatainak hátrahagyása nélkül távozott a baleset helyszínéről Tolnában.
Szállodai szakértők szerint, a kalandvágyó emberek évente átlagban 88 éjszakát töltenek különböző szállodákban. Ezek az épületek pedig az egész világon mindent megtesznek azért, hogy a helyiségeiket…
Régió dalszerzői, egyesüljetek! [Dátum: 2026.09.11. 21:24]
Berlinbe utazik munkalátogatásra a magyar parlamenti delegáció Forsthoffer Ágnes házelnök vezetésével.
Bár nyilvános középiskolai ponthatárok nincsen, de nem mindegy, hogy egy adott középiskolába egy tanulmányi területen meghirdetett huszonhárom helyre nyolcvanan vagy kétszázharmincketten akartak…
Ötszáz adagos egytálétel készül látványfőzés keretében, a dödöllekészítésben versenyző csapatok egy részének jelentkezését pedig helyhiány miatt vissza kellett utasítani - erről is beszámoltak…
Mintegy 50 pályázat érkezett a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, ahol hamarosan meghallgatják a pályázókat.
A meghatározott feltételeknek megfelelő polgárok 2026. szeptember 7. és 21. között jelentkezhetnek a 6000 dináros egyszeri pénzbeli támogatás kifizetésére – áll abban az új törvényben, amelyet a…
Megkezdődött az idei iskolai HPV elleni oltási kampány szervezése, a hetedik évfolyamos diákok szülei szeptember 15-ig juttathatják vissza a beleegyező nyilatkozatot az intézményekbe – írja a Nemzeti…
Már csak néhány napig lehet pályázni az Európai Bizottság öthónapos, fizetett gyakornoki programjára. A 2027 márciusában tovább » Havi 1572 eurót is fizethet az Európai Bizottság – szeptember 4-én…
Októberben harmadszor osztjuk ki a Szentkirályi Balázs emlékére létrehozott díjunkat, amit az a médiatartalom kap, amely a legtöbbet tette azért, hogy jobban megértsük, hogyan működik az ország.
A Business Days különlegessége, hogy az egyetlen öt napos szakmai konferenciája az FMCG piac döntéshozóinak, ahol minden évben összegyűlik a szakma, hogy átbeszéljék mindazokat a piacbefolyásoló…
Már csak néhány nap a jelentkezésig – húszéves a magyar slam Kuklis Katalin 2026. 08. 28., p - 09:52 Idén húsz éve, hogy Budapesten a Műcsarnokban elindult a magyar slam poetry története. A műfaj…
Az idegenbeli 1-0-s győzelem után az FTC az Üllői úton 4-0-ra múlta felül a török Trabzonspor az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójának visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel…
A gombaszakellenőrök számára kötelező továbbképzés online, díjmentes formában érhető el a Nébih EDU-n.
Meghosszabbítottuk a gombaszakellenőrök számára előírt, ötévente kötelező továbbképzés jelentkezési időszakát. A képzés teljes egészében online formában, díjmentesen zajlik majd a Nemzeti…
Meghosszabbították a TALENTAHUB női vállalkozói program jelentkezését.
Meghosszabbították a TALENTAHUB női vállalkozói program jelentkezését.
A 2026. május 30-án megrendezett 3DayCon a hazai 3D-technológiával foglalkozó szakmai és felhasználói közösség több szereplőjét hozta össze. A rendezvényen a 3D-nyomtatás, modellezés és szkennelés…
A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) közzétette a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő 21 napos kihívást.
- Hirdetés -