A meccsek utáni nagy bulik, kicsapongások történeteiben soha nem vállalt még mellékszerepet sem. Legfeljebb akkor, ha egyik-másik csapattársát időben hazavitte. Egy letűnt korszak érdekes, szerény labdarúgója volt Dárdai Lajos. Amikor sokan szerettek volna „szólózni", akkor ő cipelte a zongorát a futballpályán - némi képzavarral élve. Amerre megfordult, Véménden, Pécsett, Mohácson, mindenütt kedvelték a játékát, mert amit hozzátett a győzelmekhez, az bizony nélkülözhetetlennek számított. Szerelni, labdát szerezni, másokat kiugratni jó labdákkal. Ez volt az erőssége Dárdai Lajosnak. Aki nem bírt briliáns technikával, de kétlábas volt, ráadásul sokszor előre tudta, az ellenfél mire készül. Úgy mondják, olvasta a játékot. Mivel túl gyorsnak sem született, ezért hasznos volt számára az észjáték.- A testvérem, id. Dárdai Pál sokkal ismertebb futballista lett, mint én - gondolt vissza...