Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros
A négynapos esemény összdíjazása közel akkora, mint a Bajnokok Ligájáé.
- Hirdetés -
A négynapos esemény összdíjazása közel akkora, mint a Bajnokok Ligájáé.
Folytatnák az eddigi koncepciót.
Különleges időpontban és helyszínen, csütörtöktől vasárnapig Batumiban száll vízbe egy nyolccsapatos tornán a zöld-fehér együttes.
A két magyar együttes az A-jelű négyesben az olasz Posillipóval és a montenegrói Budvával küzd majd meg a két továbbjutó helyért.
Varga Dániel tanítványai már a szombati sikerükkel biztosították helyüket a főtáblán.
A zuglóiak kilenc góllal győzték le a horvát Primorje Rijekát.
Az újpestiek így is főtáblára jutottak, csatlakoznak az FTC és a BVSC mellé.
Ceglédi győzelmével Schneider Krisztián társulata a képzeletbeli dobogó harmadik fokára lépett előre
Gyapjas Viktorék 17–13-ra győzték le a Buducsnoszt Podgoricát.
Berlinben a házigazda Spandau ellen 18–7-re győzött Benczúr Márton csapata.
Sztárjátékosok se hajlandóak visszatérni a legutóbbi három olimpián győztes szerb vízilabda-válogatottba, hónapok óta húzódik a viszály az új elnökkel.
Nem enyhültek meg az olimpiai és Európa-bajnokok, egyelőre feloldhatatlannak tűnik az ellentét. Botrány: amíg nem távozik az elnök, nem térnek vissza a szerb vízilabdahősök
Dusan Mandics, vagy Nikola Jaksics is közölték, amíg Slobodan Soro vezeti a szövetséget, nem ugranak medencébe a válogatott tagjaként.
Az FTC-Telekom Waterpolo magabiztosan, 23-7-es sikerrel kezdte meg szereplését a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a román Dinamo Bucuresti ellen.
A magyar csapat 23–7-re győzte le a Steaua Bucuresti-et, a románok a harmadik negyedben gólt sem dobtak.
Csak három vízilabda-egyesülettől kérik vissza a támogatást, az MVLSZ szerint azok amúgy is csak harmadvonalbeli klubok.
A hat látvány-csapatsportágat érintő tao-pénzek elszámolása után 21 milliárd forintot követel vissza a kormány.
Nyitottabb, megújulásra képes klubot szeretne építeni az Egri Vízilabda Klub új elnöke. Dr. Weisz Norbert szerint a meglévő értékeket meg kell őrizni, ugyanakkor több területen változásra és új…
Edzői pályafutása során első ízben irányít válogatott csapatot Szivós Márton, aki az U20-as férfi vízilabdázók szövetségi kapitánya lett.
A Honvéd felnőttcsapatát irányító szakembert meglepte a felkérés.
A magyar válogatott játékos egy góllal vette ki a részét új klubja sikeréből.
A Vasas a nagyszünetet követően jelentős fölénybe került, és tizennégy gólt szerezve fordította meg a Kaposvár elleni mérkőzést. A fővárosi csapat végül magabiztos győzelmet aratott a férfi vízilabda…
A vendégek az első két negyedben gólt sem tudtak lőni az MGM csapatának, amelynek találatain nyolcan osztoztak
Emlékezetes mérföldkő marad a Szolnok elleni találkozó a Kaposvári Vízilabda Klub fiatal játékosának.
Az UVSE és a Szentes továbbra is pont nélkül áll a bajnokságban.
A városi uszodai kapacitások átmeneti kiesése miatt a lakosság számára a Szolnoki Vízilabda Arénában biztosítják a reggeli úszási lehetőséget. A Újra biztosított a lakossági úszás Szolnokon: október…
Az edzőket is elismerésben részesítették.
A fővárosi csapat már az első negyed után tíz gólnál járt.
Megkezdték szereplésüket az országos bajnokság másodosztályában a KVSE korosztályos csapatai.
A tornarendszerben zajló OB II-es küzdelmekben két győzelemmel kezdett a vásárhelyi vízilabda csapat és ezzel vezeti a tabellát.
Hetvenen túl sem kényelmesedett el Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott legendás kapitánya 72 évesen is pörgős életet él. A férfiválogatottal háromszoros olimpiai aranyérmes szakember igyekszik…
Egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben Potocska Marcell csapatának magabiztos sikere a Bárány-uszodában
A címvédő Ferencváros magabiztos, 20-7-es győzelmet aratott az EPS-Honvéd ellen a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati fordulójában.
Nagy Ákos és Fekete Gergő négy-négy góllal járult hozzá a sikerhez.
Gurisatti és Vályi is 4-4 góllal vette ki a részét a fővárosiak sikeréből.
„A fiataloktól fejlődést várunk el, akár hétről hétre, hónapról hónapra. A rutinosabb kerettagoktól hasonló hozzáállást szeretnénk látni, bátor, fejlődni akaró edzésmunkát és játékot.”
A Magyar Kupában ezüstérmes Vasas ötgólos hátrányból állt fel a Szolnok vendégeként a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján. A fővárosiak mellett a címvédő Ferencváros is győzelemmel zárta a…
A BVSC 24, az FTC 22 gólt szerzett idegenben.
A 2026–27-es idény férfi vízilabda ob I lebonyolítása, menetrendje, eredményei, állása.
A Marseille mellett a Steauával és Panathinaikosszal mérkőznek meg Nyéki Balázs tanítványai.
Második meccsét is elveszítette a Honvéd a BL-selejtezőcsoportjában, ám így sem marad európai főtáblás szereplés nélkül.
A görögök két góllal jobbnak bizonyultak Splitben.
Már az első két negyedben megalapozta első hazai bajnoki sikerét Schneider Krisztián együttese. Hargitai Barnabás négy gólig jutott
Nyéki Balázs csapata a záró napon 7–2-es hátrányból fordítva 14–12-re győzött a görög Olympiakosz ellen, és megnyerte a felkészülési tornát.
A hétvégén a Honvéd a Bajnokok Ligája-selejtező háromtagú, C-csoportjában a házigazda horvát Jadran Split és a görög Panathinaikosz ellen igyekszik kiharcolni, hogy 17 év után ismét főtáblás legyen.
Egzotikus környezetben játszottak
Az összesített listát is vezetjük a spanyolok és a görögök előtt.
A European Aquatics friss rangsora alapján a magyar férfi vízilabda-válogatott az első helyen áll, a női csapat pedig a második pozíciót érdemelte ki.
A BVSC-Manna ABC szerezte meg a bronzérmet a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjében. A fővárosi együttes magabiztos győzelmet aratott a Kaposvár felett.
- Hirdetés -