Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Egymilliárdot kapott Vidnyánszky első filmje

Egymilliárdot kapott Vidnyánszky első filmje Juhász Katalin 2024. 07. 06., szo - 10:07 Fő a bizalom! Nyilván ez volt a jelszó a Filmintézet illetékes bizottságánál, amely 1,054 milliárd forint támogatást szavazott meg az elsőfilmes Vidnyánszky Attila Úri muri, megazisten! című filmdrámájának. A budapesti Nemzeti Színház igazgatója először mutatkozhat be filmrendezőként, és nem kell takarékoskodnia, hiszen a filmre jóváhagyott büdzsé meglehetősen lukratív. A Móricz Zsigmond regényéből készülő mozifilmben főleg a szintén Vidnyánszky Attila által igazgatott Nemzeti Színház művészei szerepelnek, akik közül többen korábban is játszottak már úgynevezett kurzusfilmekben, azaz a regnáló kormány által preferált történelmi alkotásokban. Íme, az Úri muri, megazisten! szereplőgárdája: Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám, Berettyán Nándor, Martos Hanga, Szűcs Nelli, Tarpai Viktória, Varga József, Kristán Attila, Herczegh Péter, Rácz József. A névsorból Trill Zsoltnak és Berettyán Nándornak...

Femcafe.hu
Növekedés.hu
vasarnap.hu
10perc.hu

Fertőzött lehet a kútvíz