Orbán úgy kullogott haza Brüsszelből, hogy továbbra sincs hova beülni a fideszeseknek
Ha pletyka is az, ami Varga Judit, korábbi igazságügyiminiszter és volt férje, Magyar Péter között elhangzott a hangfelvételen, attól még lehet igaz, és ha igaz, akkor pedig vizsgálatot kellene elrendelnie az ügyészségnek. Ennek a nyomozásnak pedig azzal kellene foglalkoznia, hogy mi volt Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerepe ebben az ügyben – mondta Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője, a KlikkTV Heti Egyenleg című műsorában arra a hírre reagálva, hogy lezárult a vizsgálat a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételek ügyében. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász és politológus szkeptikusan figyeli ezt az ügyet, mert erkölcsileg nem ért egyet a felvétel nyilvánosságra hozatalával. Orbán Viktor „tervei” az Európa Parlament összetételére nem jöttek össze, nem erősödött meg a szélsőjobboldal, és még mindig nem tudni, melyik frakció hajlandó befogadni a Fidesz képviselőit, miközben a Tisza Párt képviselői a Néppártban kaptak helyet. Lakner...
- Hirdetés -