Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A legidősebb fogta a legnagyobb halat

A legidősebb fogta a legnagyobb halat Kürthy Judit 2024. 04. 24., sze - 11:30 Nagymegyer A Nagymegyeri Horgászszervezet felnőtt évi horgászversenyét április 21-én, szombaton tartották a nagymegyeri bányatavon. A regisztráció reggel 6 órától kezdődött. 7.45-től kezdték etetni a halakat, majd 8 órakor indult a verseny, ami egészen 12 óráig tartott. „Négy szektorra osztottuk fel a bányát, 4x20 versenyzőre. Minden szektort külön díjaztuk. Az első, a második és a harmadik helyezett is kapott elismerést. Az összfogásban pedig, aki súlyra a legtöbb halat fogta, ugyancsak a három első helyezettet díjaztuk” – mondta el a Halasi Tibor, a Nagymegyeri Horgászszervezet elnöke. A versenyt két sporthorgász aktív segédletével rendezték meg, amibe többen is bekapcsolódtak. Az összesített versenyben az első helyezett 300 eurót, a második 200-at, a harmadik pedig 100 eurót nyert. Az idei versenynek 49 indulója volt, kevesebb hazai, nagymegyeri nevezővel, jóval többen érkeztek most a környező települé...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Ungváry Zsolt: Üdvözlégy, Caesar!

10perc.hu

Megjelent Dua Lipa új lemeze