Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A Windows 11 is megkapja a Windows 10 záróképernyős fejlesztését

A jelek szerint a Microsoft a Windows 11-be is berakja majd azt az új fejlesztést, aminek érkezéséről a Windows 10-be a PC Fórum két nappal ezelőtt írt. Ez nem más, mint hogy a záróképernyőre egy rakás információs panelt, ún. widgetet lehet majd kirakni. Ezeket ugyanis a Windows 11 csütörtökön megjelent legújabb előzetesében már szintén be lehet kapcsolni. Ugyanakkor - éppen úgy, mint a Windows 10 esetében is - ehhez egyelőre egy segédprogrammal kell a rendszer mélyebb bugyraiban turkálni, mivel az opciót a Microsoft maga még nem tette alapból elérhetővé, illetve nem biztosított erre szolgáló felhasználói felületet sem.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Gyurcsány atya intelmei

10perc.hu