Talán plusz komment nélkül is sokan értenék, hogy hogyan jutott eszembe ez a kép. Egyik nap megcsapott a bodza illata. Megálltam, haraptam egyet a levegőben, mélyet szippantottam és felnéztem nyitott szemmel… persze ezt a látványt csak elképzeltem. A halvány sárga és fehér apró szirmok, az illat, mely átjárja az ember tüdejét, a csillagok melyeket annyian kémlelünk a sötét égbolton. Végül egyik éjjel bebújtam egy bodzabokor alá, közel, amennyire csak lehetett,- a virág alá és rajta keresztül hunyorogtam a csillagos ég felé, közben mélyeket szipákoltam a még kissé talán hűvös „tavaszutó- nyár eleji” éjjelen. Pokróc, takaró feleleges kellék…a hosszúra nyúlt fűszálak között amikor a „bodzavirágból hullik a sárga virágpor…” A nap képe: Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor. first appeared on National Geographic.