A küzdelem az endometriózissal sohasem ér véget. Azt hiszem, erre jöttem rá a kórházból való távozásom másnapján, amikor a hegeimre néztem. Tudtam, éreztem, hogy ez nem egy „menj és éld az életed az üveghegyen túl, miközben lassított felvételen ugrálsz egy virágos réten és mögötted puha unikornis-statiszták éneklik életed musicaljét a focicsapatnyi gyerekeddel karöltve”– típusú történet. Sejtettem, hogy tervet kell készítenem.