Kifejezetten jó választás Fejes Péter, szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen - mondta Szombathely polgármestere és Jordán Tamás

Fejes Péter szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen - mondta Nemény András, Szombathely polgármestere a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a legfőbb ügyészi posztra jelölt korábbi Vas megyei főügyészhelyettesről. Nemény tudomása szerint Fejes nem volt elkötelezett az előző rendszer mellett. A polgármester arról is beszélt a műsorban, hogy személyesen is ismeri Fejest, akit a város közéletében, a színház körül és a kosárlabdapályán is rendszeresen lehetett látni. Az interjú után betelefonált a műsorba Jordán Tamás, a szombathelyi színház alapítója és egykori vezetője, aki azt mondta, Fejes Péter a szombathelyi kőszínház létrehozásában és működésében is fontos szerepet vállalt, és személyesen is közel áll hozzá.