Ismét őrizetben a Csótány Néppárt vezetője
Letartóztatták az indiai hatóságok Abhidzsit Dipkét, a kormányellenes Csótány Néppárt (CJP) nevű ifjúsági mozgalom vezetőjét
- Hirdetés -
Letartóztatták az indiai hatóságok Abhidzsit Dipkét, a kormányellenes Csótány Néppárt (CJP) nevű ifjúsági mozgalom vezetőjét
Na, nem egy állatot, hanem a kormányellenes Csótány Néppárt vezetőjét.
Az őszi egyre hidegebb időjárásban a csótányok célba veszik otthonunkat, hiszen a meleg és párás helyeket keresik téli menedéknek.A legkisebb rése, repedésen bejutnak, és ha egyszer megvetik a…
Szabadon engedték az indiai hatóságok vasárnap a kormányellenes Csótány Néppárt (CJP) nevű ifjúsági mozgalom három, előző nap őrizetbe vett vezetőjét.
Az ifjúsági mozgalom vezetői azt írták a közösségi médiában, hogy „a csótányok sosem halnak meg!”
Több mint kétezer embert vettek őrizetbe az indiai hatóságok szombaton Újdelhiben, ahol a Csótány Néppárt (CJP) nevű ifjúsági mozgalom a választási bizottság elnökének lemondását követelő tüntetést…
Az indiai kormány több ezer rendőrt vezényelt ki a főváros utcáira, Abhijeet Dipkét több mint kétezer másik demonstrálóval együtt vették őrizetbe.
Egy rakás ellenzéki pártvezetőt és 400 ügyvédet is bevittek, ezrével hurcolják el a diákokat.
Elszaporodtak a csótányok Pécs belvárosában, ezért október 7-én, szerdán hajnalban előzetes felmérés alapján összehangolt csótányirtási akcióra kerül sor a Biokom, a PÉTÁV és a Tettye Forrásház…
A német csótány az egyik leggyakrabban előforduló beltéri csótányfaj. Ebben a cikkben bemutatom, milyen tulajdonságok alapján – méret, szín, élőhely, szaporodás – különböztethető meg a többi…
Programozói tudás és komolyabb tőke nélkül, egy mintegy 50 dolláros prototípussal indult el a Munch, miközben ugyanazon az ötleten több, náluk esélyesebbnek tűnő csapat is dolgozott. Wettstein Albert…
Az őszi időszakban a csótányok aktívabbá válnak, gyakrabban tűnnek fel a lakásban. Cikkünk bemutatja, hogy milyen körülmények kedveznek nekik, mire figyelj a búvóhelyek, táplálékforrások és a…
Szakértők szerint körülbelül 66 millió évvel ezelőtt egy hatalmas meteorit becsapódása pusztította el a dinoszauruszokat és számos más állatfajt. A katasztrófa földrengésekhez és vulkánkitörésekhez…
Péntek este megtelt kíváncsi gyerekekkel és szülőkkel a győri Révai Miklós Gimnázium a Kutatók Éjszakáján.
„Ilyenkor lelkileg és fizikailag is összeroppan az ember” – mondta Tasnádi Péter a Nap hírének. A "Keresztapa" szerint a java még csak most vár a milliárdosokra a rácsok mögött.
Minősíthetetlenül beszélt ByeAlex az X-Faktor továbbjutó versenyzőiről.
Elszakadt a cérna Alexnél.
Kellemetlen pillanatokban nem volt hiány a szombat esti X-Faktorban, ahol éles viták alakultak aki a mentorok között, elsősorban ByeAlex miatt. Nem tetszett neki például, hogy többen is régi dalokkal…
Az X-Faktor szombat esti adásában ezúttal is egymást követték a különleges produkciók és az extravagáns versenyzők. Akadtak, akik négy igennel jutottak tovább, másokat viszont hamar hazaküldtek…
Ősszel a csótányok gyakrabban bukkanhatnak fel a háztartásokban, mint más évszakban. A hűvös idő és a beltérben talált étel, víz és búvóhelyek a fő csábító tényezők.
Ha két sötét csíkot látsz egy csótány hátán, jó eséllyel a német csótánnyal van dolgod. Ez a faj kiemelkedően gyorsan szaporodik és nehezen irtható, így komoly fejfájást tud okozni minden…
Azt hinnéd, csak helyet foglal a kamrában vagy a pincében, pedig ez a hétköznapi tárgy tökéletes rejtekhelyet kínálhat a csótányoknak. Ha régóta őrizgeted, érdemes mielőbb átnézni. Ez a csótányok…
Majka ígérete mindenkinek felforgatta az életét az X-Faktorban. 2025-benmegfogadta: ha Nagy Zoltán a mentor egykori csótányjelmezében tér vissza az X-Faktorba, azonnal tovább engedi a Táborba. Amikor…
Majka ígérete mindenkinek felforgatta az életét. A mentori többség akarata ellenére Nagy Zoltán Csóti továbbjutott a Táborba, utána pedig Ember Márk is színpadra lépett. A műsorvezetőnek…
2025-ben Majka ígéretet tett: ha Nagy Zoltán a mentor egykori csótány jelmezében tér vissza az X-Faktorba, azonnal tovább engedi a Táborba. Amikor A rapper ezzel a kijelentésével szembesítette…
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
Erdei csótány jelent meg a lakásban? Mutatjuk, hogyan különböztetheted meg a német csótánytól, miért repül be, és miért nem kell rögtön irtani. Most egyre több ilyen csótány repülhet be a lakásokba…
A Nobel-díj szatirikus verziójaként emlegett Ignobel-díjat azok a kutatók érdemlik ki, akik munkájuk során olyan témát dolgoztak fel, amivel egyszerre nevettetik meg és gondolkodtatják el az…
Meglepő kutatások kerültek reflektorfénybe az idei Ig Nobel-díjátadón, ahol a tudomány legfurcsább és legötletesebb eredményeit ismerték el. A rangosnak éppen nem nevezhető, ám annál szórakoztatóbb…
Egy undorító, mégis zseniális fejlesztés is IgNobel-díjat ért.
A paraborgok laboratóriumi körülmények között ígéretes eredményeket értek el, de a technológia éles katasztrófahelyzetekben még további vizsgálatokra szorul.
A csótányfarmokon tenyésztett csótányokból gyógyszereket, kozmetikumokat vagy más állatok számára eleséget gyártanak. Jó biznisz, csak kicsit undorító.
A Louisiana Állami Egyetem entomológusa szerint, kartondoboz szinte mágnesként vonzza a csótányokat, emiatt nem javasolt az otthonunkban tárolni őket. A szakértők szerint a karton azért ennyit vonzó…
A kartondobozok, amelyek gyakran halmozódnak fel az otthonainkban, nemcsak tárolásra alkalmasak, hanem sajnos a csótányok számára is ideális menedéket nyújthatnak. A szakértők szerint a karton vonzó…
Nyár végén gyakran találkozhatunk a lakásban egy világosbarna, hosszú csápú rovarral, amelyet könnyű csótánynak nézni. Pedig sok esetben nem lakásban élő kártevőről, hanem a kintről berepülő…
Katasztrófák utáni kutató-mentő feladatok támogatására alkalmas csótánykiborgokat fejlesztenek ausztrál tudósok, akik szerint életmentő gyógyszereket lehetne eljuttatni a csapdába esett túlélőkhöz az…
Egy kutatási projekt a legendásan sokat bíró állatokat irányítaná bioelektronikus eszközökkel, hogy azok elsőként tudjanak segítséget vinni a bajba jutott embereknek.
Az apró rovar-gép kiborgokkal a kutató-mentők könnyebben elérhetik katasztrófák idején a csapdába esett túlélőket, és gyógyszerrel láthatják el őket.
Az életmentő gyógyszerekkel és injekciókkal felszerelt rovarokba chipeket ültettek a kutatók, amelyek segítségével a távolból sikerült elirányítaniuk őket a célpontig.
A kutatók a rovarok testébe beültetett elektródák segítségével tudják irányítani őket
A kamerával és fecskendővel felszerelt óriáscsótányok a törmelék alatt rekedt túlélőkhöz juttathatnak gyógyszert, ahová a mentők nem érnek el.
Távirányított bogarakkal juttatnának segítséget épületek alatt rekedt embereknek a kutatók, akik értik, hogy sokan nem örülnek egy 8 centis csótánynak, de akire rádőlt egy épület, annak ennél nagyobb…
A csótányok megjelenése komoly gond lehet a háztartásban. Részletesen bemutatjuk, honnan jönnek, miként lehet felismerni a fertőzést, hogyan szüntethetők meg a búvóhelyeik, mely csapdák és irtási…
A csótányokat legtöbbször a szemetes, a mosogató vagy az ételmaradékok közelében keressük, pedig egészen hétköznapi tárgyak is kiváló búvóhelyet kínálhatnak számukra. A szakértők szerint különösen a…
Egy teljesen hétköznapi tárgy miatt is könnyebben megjelenhetnek a csótányok az otthonodban, és jó eséllyel nálad is akad belőle néhány. A szakértők szerint ráadásul nem is feltétlenül kell koszosnak…
Ősz közeledtével egyre több a csótány, nemcsak a fővárosi utcákon pillanthatjuk meg őket, hanem bárki otthonában is feltűnhetnek országszerte ezek a rovarok, melyek sokakban félelmet keltenek, hiszen…
A nappal aktív csótányok látványa ijesztő jel: ilyenkor általában már komolyabb fertőzés lapulhat a falak mögött. Cikkünk segít, mire figyelj és mit tegyél!
Már a csótányirtókban sem lehet bízni?
Csótány, ágyi poloska: nem minden kártevőirtó az, aminek hirdeti magát.
Folyamatosan irtják a csótányokat, de mégsem tűnnek el a város szerkezeti adottságai és a kontraproduktív védekezés miatt. Segíthet-e nekik a klímaváltozás, nekünk a városi ragadozók, és mi a helyzet…
- Hirdetés -