Egy vita, egy munkahelyi konfliktus vagy akár egy félmondat is teljesen mást jelenthet attól függően, honnan nézzük. Milyen gyerekkori emlékeket, korábbi sérüléseket hurcolunk magunkkal. Mitől félünk, mire vágyunk, mit várunk el a másiktól vagy saját magunktól. Mégis, amikor benne vagyunk egy helyzetben, rendszerint úgy érezzük: „én látom reálisan, ő pedig túloz / nem érti / rosszul látja”. Miért ilyen erős bennünk ez a meggyőződés – és hogyan lehet közelebb lépni a másik nézőpontjához úgy, hogy közben ne adjuk fel a sajátunkat?