Késésben vagyunk, ezért a reggeli indulás után az úton próbáljuk behozni a kiesett perceket. A sárgán még átgurulunk, a stoptáblánál csak lassítunk, a lámpánál idegesen figyeljük a másodperceket. A hátsó ülésen viszont ott ül egy gyerek, aki nem a szabályokat jegyzi meg, hanem azt, ahogyan vezetünk, és ahogyan a szabályokhoz viszonyulunk. Ez a reggel a legtöbb családnak ismerős. Csúszik az indulás, feszültek vagyunk, és a forgalomban próbáljuk visszaszerezni azt, ami otthon már elveszett. A közlekedésben ugyanis a legtöbben nem azért szegünk szabályt, mert nem ismerjük, hanem mert egy adott pillanatban úgy gondoljuk: ránk ez most nem vonatkozik. Tudjuk, mit ír elő a KRESZ, mégis felmentést adunk magunknak alóla. Ilyenkor jönnek a jól ismert belső mondatok, amelyekkel elfogadhatóvá tesszük a kivételt: „nem jön senki", „ezen még átérek", „csak most az egyszer", „késésben vagyok", „itt mindenki így csinálja". Egyik sem hangzik súlyosnak. Külön-külön nem is az. Mit lát ebből a gyerek? A...