Balhé a Puskás Arénában: egymásnak estek a magyar és az ukrán játékosok, tárgyak repültek a lelátóról
Lökdösődés, sárga lapok és a nézőtérről bedobált tárgyak kísérték a magyar–ukrán válogatott mérkőzés hajráját. Magyarország 1–0-ra kikapott a Nemzetek Ligájában, de az utolsó percekben a futball helyett már a dulakodás került a középpontba. A hosszabbításban szabadultak el az indulatok a Puskás Arénában: Nazarenko 92. percben történt kiállítása után Szoboszlai Dominik és Cihankov szólalkozott össze, majd Kerkez Milos is közéjük került. A szóváltást lökdösődés követte, pillanatok alatt mindkét csapat játékosai a dulakodás helyszínére siettek. A Telex beszámolója szerint eközben a lelátóról különféle tárgyakat dobáltak a futballisták és a stábtagok felé. Néhány percbe telt, mire sikerült lecsillapítani a kedélyeket. Kerkez, Szoboszlai és Cihankov is sárga lapot kapott, majd folytatódhatott a mérkőzés. A magyar csapat emberelőnyben még megpróbálta kiharcolni az egyenlítést, de a botrányos közjáték után sem tudott gólt szerezni. „A fociban ez benne van” – mondta a történtekről Szoboszla...
- Hirdetés -
