Szexvideó bukkant fel a Facebook-oldalán, lemondott az igazságügyi miniszter
Kínos botrányba keveredett egy Fidzsi-szigeteki politikus.
- Hirdetés -
Kínos botrányba keveredett egy Fidzsi-szigeteki politikus.
A Toroczkai László vezette testület szóbeli meghallgatásra vagy írásbeli nyilatkozatra kötelezte az érintetteket. A lista az Országgyűlés honlapján érhető el.
A közös szakmai munka irányairól egyeztetett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnökével, Farkas Szabolccsal Görög Márta igazságügyi miniszter. A szakmai találkozó középpontjában az…
A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
Izgalmasnak ígérkezik a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia őszi szemeszterének első előadása. A nyitóalkalmon Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter tart előadást „Bontás és építés” címmel.
A korábbi Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere is értetlenül áll azelőtt, miért kellett megalázó módon vezetőszáron bíróságra vezetni Fásy Ádám feleségét. Fásy Marika ilyen módon történt…
A hét legfontosabb közéleti kérdéseiről kérdeztük Szűcs Gábort.
Az intenzívebb kommunikáció garantálja, hogy a jövőbeni szabályozások kiszámíthatóbbak legyenek
Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés az Alkotmánybírósággal, az igazságszolgáltatással és az ügynökaktákkal kapcsolatban - közölte az igazságügyi miniszter.
Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés az Alkotmánybírósággal (Ab), az igazságszolgáltatással és az ügynökaktákkal kapcsolatban - közölte az igazságügyi miniszter vasárnap délelőtt a…
A módosító javaslat a büntetőjogi tárgyú törvényi változásokhoz igazodva átfogóan módosítja a kapcsolódó igazságügyi miniszteri rendeleteket.
A kegyelmi botrányba Novák Katalinnal együtt belebukó egykori igazságügyi miniszter, Varga Judit, új karriert épített, és úgy tűnik, magabiztosan mozog a technológiai világban. Egy exkluzív…
Varga Judit, Magyarország korábbi igazságügyi minisztere hétfőn tűnt fel az AI Summit Budapest elnevezésű mesterségesintelligencia-konferencián, amely Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű eseménye…
Varga Judit, Magyarország korábbi igazságügyi minisztere hétfőn tűnt fel az AI Summit Budapest elnevezésű mesterségesintelligencia-konferencián, amely Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű eseménye…
A szerb társadalom mindig is megosztott volt, ez a megosztottság nem most, Ratko Mladić temetése miatt alakult ki – jelentette ki Sofija Todorović, az Emberi Jogok Ifjúsági Kezdeményezésének…
Magyar Péter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a kormány átfogóan felülvizsgálja a büntetőeljárások elhúzódásának okait.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság feladatköreinek átszervezését is megvizsgálnák.
Az SZTFH ma egymástól teljesen független, semmilyen módon nem összekapcsolódó tevékenységeket felügyel.
A kormány szigorítja és pontosítja a zártkörű befektetési alapok – a magántőke- és kockázatitőke-alapok - tényleges tulajdonosainak azonosítására vonatkozó szabályokat – közölte az igazságügyi…
Törökország vörös fokozatú Interpol-jegyzéket kér Benjámin Netanjahu és Alef Moskovitch ellen a gázai flottilla feltartóztatása miatt.
A kinevezést hónapokon át tartó vita előzte meg
Csehországban vádat emelt az olomouci főügyészség Pavel Blazek volt igazságügyi miniszter, valamint egykori helyettese, Radomir Danhel, továbbá egy korábban elítélt drogkereskedő, Tomás Jirikovsky és…
Vádat emeltek a volt igazságügyi miniszter és bűntársai ellen Csehországban Kulcsár Péter 2026. 08. 03., h - 14:15 Vádat emelt Csehországban az olomouci főügyészség Pavel Blažek volt igazságügyi…
Nemrég kiderült, az Orbán-kormányok alatt közel 19 ezer titkos megfigyelést engedélyeztek a nemzetbiztonsági szolgálatok kérésére az igazságügyi tárcánál. Ez a szám Telkes András szerint önmagában…
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nemzeti minimum – jelentette ki Görög Márta igazságügyi miniszter, aki szerint a benyújtott törvényjavaslat célja, hogy a magyar társadalom hitelesebb képet…
- Hirdetés -