Komoly eljárási és jogi viták zajlottak a tegnapi sárvári testületi zárt ülésen, ahol elhalasztották a Gyógyfürdő ügyvezetőjének kinevezését
Nem volt markáns jogi állásfoglalása a városvezetésnek.
- Hirdetés -
Nem volt markáns jogi állásfoglalása a városvezetésnek.
Thurzó Csaba Ferenc és Tomcsányi Gábor csoport általános vezérigazgató-helyettesi kinevezést kaptak.
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezető irányíthatja a Magyar Postát. Kapitány István Facebook-bejegyzésében méltatta az új vezetőt.
Giorgia Meloni kockázatosnak nevezte Trump és Putyin dízelmegállapodását, és közös európai tárgyaló kinevezését sürgette az ukrajnai háború ügyében.
Az Orbán-kormány volt minisztere lett a Honvéd elnöke. Hadházy Ákos felháborodott a kinevezésen. Furcsa kinevezésre hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos, nagyon kiakadt a volt képviselő
Négy év után befejezi együttműködését az Indexszel Tarjányi Péter író és biztonságpolitikai szakértő. Távozását éppen azon a napon jelentette be, amikor hivatalossá vált, hogy Hont András veszi át a…
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az alkotmánybírósághoz fordult a román köztelevízió (SRTV) ideiglenes vezetésének kinevezése miatt – jelentette be kedden…
Információink szerint a jelenlegi főigazgató több kormányhivatali dolgozóval együtt egyeztetett a pályázataik beadásáról.
Wesley Sneijder nyilvánosan megkérdőjelezte a holland labdarúgó-szövetség döntését Xavi Hernández kinevezésével kapcsolatban.
A magyar kultúra irányítása újjáépítés előtt áll. De hogy kezdjünk neki? A Hagyományok Háza vezetőjének kultúrpolitikai sorozata erre keresi a választ. 3. rész. Both Miklós: A vezér-illúzió – Miért…
A kormánypárti SNS követeli, hogy Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter leváltása után azonnal nevezzék ki új jelöltjét, Filip Kuffát a miniszteri posztra – jelentette ki újságíróknak…
Az Országgyűlés múlt héten döntött a vármegyék megyékre való visszanevezéséről.
Új fordulat jött az ügyben. A BYD kapcsán Peking is megszólalt.
Új fordulat jött az ügyben. A BYD kapcsán Peking is megszólalt.
A kínai kormány tudomásul veszi a hazai hatósági eljárásokat, miközben a volt miniszter átigazolása körüli nemzetbiztonsági jegyzőkönyvet 2051-ig titkosították.
Magyar Péter pedig „erős első benyomást” tett rá.
Szijjártó Péter, Magyarország korábbi külügyminisztere, pozíciót kapott a kínai BYD vállalatnál. A kinevezés a BYD piaci alapú döntése volt, és a kínai kormány elvárja a szabályok betartását.
Újabb fontos fejlemény érkezett Szijjártó Péter új pozíciójának ügyében.
A volt független képviselő szerint a pályázatok legnagyobb részébe egyszerűen bele sem nézett a kiválasztást végző igazságügyi bizottság.
Október 1-jétől Csáki Zsuzsanna tölti be a KPMG Magyarország Chief Operating Officer pozícióját, a korábban kinevezett vezérigazgató, Rakó Ágnes vezetése alatt. Emellett Linczmayer Zsófia, Szücs…
A szekszárdi és a paksi kapitányság erősített ilyen módon.
Két Tolna vármegyei kollégánk vehette át tiszti kinevezését.
Elsőként kapott egyetemi tanári kinevezést Magyarországon a fenntartható és regeneratív építészet területének képviselője. Dr. Reith András építész-kutató a Pécsi Tudományegyetem tanévnyitó szenátusi…
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekeként folytatja pályafutását.
Október 1-jétől Csáki Zsuzsanna tölti be a KPMG Magyarország Chief Operating Officer pozícióját, a korábban kinevezett vezérigazgató, Rakó Ágnes vezetése alatt. Emellett Linczmayer Zsófia, Szücs…
A köztársasági elnöktől vette át államtitkári kinevezését Becságh Péter, aki a digitális ügyekért felel az Egészségügyi Minisztériumban.
A rendőrség nem látott olyan körülményt, amely miatt büntetőeljárást kellene indítani.
Négy rektor is megkapta a megbízó okiratot.
Újabb jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a Pécsi Tudományegyetem: Prof. Dr. Hock Márta és Prof. Dr. Járomi Melinda személyében kinevezték Magyarország első olyan egyetemi tanárait, akik…
Álmos Péter teljes átvilágítást és transzparenciát ígér, áll a Népszava interjújában. Közlik az ideiglenes kurátorok listáját is.
Hallerné Nagy Anikó, a Tisza Párt politikusa úgy fogalmazott, hogy "folytatódik a Soproni Petőfi Színház igazgatói posztját érintő kálvária".
A túlárazott beszerzéseket is vizsgálná a Szegedi Tudományegyetem új kuratóriuma. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke – egyben az új kuratórium tagja – szerint a korábbi működés a betegellátás…
Jelentős változás jön az állami vagyon kezelésében: Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetését.
A kinevezések körüli botrányok után a szervezők most abban bíznak, hogy a passzív tömegek fizikai valójában is megjelennek a téreken.
Unger Anna kinevezése megosztja az embereket: az Index arról kérdezte őket, bíznak-e az új hivatalban, és támogatják-e a kinevezett elnököt?
Távoznia kellett a Külügyminisztériumból Szabó Bencének, a kétszeres olimpiai bajnok kardvívónak, akit korábban még Magyarország havannai nagykövetének szántak. A kubai kiküldetéshez szükséges…
Orbán Anita visszahívatta? Megszólalt a meglepő körülmények között eltávolított olimpiai bajnok.
A megkérdezettek többsége szerint hat évnél hamarabb kellene kézzelfogható eredményeket elérnie a vagyonvisszaszerzési hivatalnak.
A döntéssel kapcsolatban inkább kiváró a közvélemény, Unger Anna elhíresült mondata pedig megosztó.
Miért volt fontos a Tiszának a semmilyen büntetőjogi, vádképviseleti tapasztalattal nem rendelkező társadalomtudós kinevezése? Podcast.
Elárulta, miért mondott nemet férje, Melléthei-Barna Márton a politikai elemzőre.
Az egyik leginspirálóbb ember, akit ismer - ezt írta Unger Annáról a közösségi oldalán Lakner Zoltán politológus. Török Gábor szerint viszont az idézem, Ruffizmus megjelenését jelenti a kinevezése a…
Magyar Péter sajtótájékoztatón részletesen indokolta, miért Unger Anna Rózát választották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére, míg Tasnádi Katalin a nyomozati…
Az elmúlt időszakban több iskolaigazgatói kinevezés is vitákat váltott ki, többek között Csömörön, ahol a tantestület véleménye és a vezetői kinevezés körül is komoly feszültség alakult ki. Sinka…
A cég az elmúlt év vezetői munkáját és eredményeit ismerte el.
A képviselő beszámolója után auditot rendelt el a polgármester.
Az Iparművészeti Múzeum vezetésében történt változások kapcsán több kérdést vetett fel Jékely Zsombor megbízott főigazgatói kinevezése, amelyet Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért…
A hírekkel ellentétben nem Fülöp Péter lesz a Soproni Petőfi Színház új igazgatója. Új színházigazgató kinevezése helyett teljes körű vizsgálatot indítanak Sopronban
A Somogy Vármegyei Közgyűlés rendkívüli ülésén támogatta Terjék Gábor dandártábornok kinevezését a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére.
- Hirdetés -