Északi szomszédunk a motorkerékpár utasát is megszondáztatja
„A járművön utazó személy is aktívan befolyásolhatja a jármű irányítását a többszemélyes bicikliknél, a két- vagy többszemélyes kis elektromos járműveknél, a motorkerékpároknál és más L-kategóriás járműveknél. Ezért veszélyt jelent, ha az utas alkoholt vagy tudatmódosító szert fogyaszt, elterelheti a sofőr figyelmét, és rontja annak esélyeit, hogy a sofőr összehangolja a mozgását az utas kiszámíthatatlan mozdulataival” – indokolta a belügyminisztérium a módosítást. A tárca hozzátette, ezentúl a törvény úgy tekint az utasra, mint a jármű vezetőjére, mivel a teste mozgásával ő is részt vesz a jármű irányításában és az egyensúly megtartásában. Vagyis az utast szeptembertől ugyanúgy ellenőrzik majd a rendőrök, mint a motorkerékpár vezetőjét.
- Hirdetés -
