Molnár Martin dobogóra állna a Hungaroringen
Forrás: Hungaroring Média Az összetett pontversenyben negyedik helyen álló 17 éves magyar pilóta a mogyoródi Forma-1-es pályán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, korábban versenykörülmények között még nem volt lehetősége vezetni a Hungaroringen, így bár a hétvégi a hazai viadala lesz, pályaismeretben nincs előnye az ellenfelekkel szemben. "Ezzel együtt már az év eleje óta nagyon vártam, hogy elérkezzen ez a hétvége, biztos vagyok benne, hogy a magyar szurkolók rengeteg plusz energiát adnak majd" – jelentette ki Molnár Martin, aki elárulta, pontosan ugyanúgy készült Angliában erre a fordulóra is, mint az összes többire. "Nem érzek nagyobb nyomást, mint máskor, és eddig jól alakult számomra a szezon, úgyhogy a legfontosabb az lesz, hogy az eddig mutatott teljesítményemnek megfelelőt nyújtsak itthon is. Persze, szeretnék nyerni, dobogóra állni, de a legfontosabb mégis az, hogy konstans maradjak. Ami az összetett állását illeti, nem számolgatok, egyelőre csak az aktuális v...
- Hirdetés -
