A Pál utcai fiúkat túl sokáig gyerekregényként kezeltük. Kötelező olvasmány lett belőle. Pad, tolltartó, füzet, szigorú tanári kérdés, pimasz diákfelelet. Minden készen állt hozzá, hogy a grund végül a tankönyvben maradjon. Nemecsek neve ott ült a dolgozatlap szélén. Boka okos volt, Áts Feri méltó ellenfél, Geréb áruló, a gittegylet pedig valami furcsa iskolai vicc. Aztán az ember felnő, és egyszer csak másképp nyitja ki ugyanazt a könyvet. Már nem a kötelezőt látja. Hanem a gyerekkor első temetését. Írta: Barna Krisztián A grund elsőre játszótér. Üres telken farakások, por, palánk, igazi kis birodalom a városban. A gyerekeknek ország, sőt, az egész világ. Van benne határ, törvény, zászló, rang, titok, hűség. Aki belép, nem csak játszani megy oda. Tartozni akar valahová. Ez a legszebb az egészben. Molnár Ferenc nem egyszerűen gyerekeket írt. Kicsi testekbe tett zseniálisan, nagy emberi működéseket. Féltékenységet. Hatalmat. Árulást. És persze gerincnek becsületet. De kitaszítottságo...