A társadalom hajlamos a magányos utazót sajnálkozva nézni. Valahogy még mindig él a sztereotípia, hogy aki egyedül indul útnak, az vagy szakított, vagy nincsenek barátai, vagy egy elveszett lélek, aki az „ízek, imák, szerelmek” tengelyen próbálja összekapcsolni a szétcsúszott életét. Pedig a valóság pont az ellenkezője. Egyedül utazni nem kényszer, és nem a magányról szól. Ez a létező legnagyobb luxus: a totális, kompromisszummentes szabadság.