(Kultúrsokk) Karinthy Frigyest a magyar emlékezet sokáig egy kávéházi sarokasztalhoz bilincselte. Ott ül, Kosztolányi Dezsővel pengeváltásban, két irónia között rendel egy feketét, majd mond valami olyan gyorsat, hogy még a pincér is műveltebbnek érzi magát tőle. Aztán becsukjuk róla a tankönyvet: humorista, parodista, briliáns pesti agy. Kész. Mintha egy villámot gyufásdobozban akarnánk tárolni. Írta: Barna Krisztián Ez a Karinthy-kép kényelmes. Borzalmasan kényelmes. Lehet mellé kávét inni, lehet idézni társaságban, lehet vele okosan mosolyogni. Csak közben pont az tűnik el belőle, amitől igazán félelmetes: az ember, aki a valóság legrosszabb részeibe is belenézett, majd annyit mondott róla, hogy a nevetés után már nem lehetett ugyanúgy ülni a széken. Karinthy nem egyszerűen vicces ember volt. Inkább olyan elme, amely nem tudott leállni a valóság szétszedésével. Ha valami fájt, belenézett. Ha valami abszurd volt, kimondta. Ha valami félelmetes közeledett, nem futott el előle. Legf...