Interjúnk alanya elmúlt ötven éves. Sokáig vacillált azon, hogy adja-e a nevét és az arcát a beszélgetéshez, először igent mondott, de végül a cikk leadása előtt nem sokkal visszakozott. Döntését azzal indokolta, hogy nem szeretné, ha a jövőben bárki megtalálná őt ezzel a dologgal, és nem azért, mert szégyelli – a környezetében, a családjában mindenki tudja, mit élt át –, hanem mert nem szeretne újra és újra mesélni erről. „Hiába telt el negyven év, a sebek könnyen feltépődnek. Most megteszem újra, de aztán lehet, hogy soha többé nem szeretném.” – mondja őszintén.