A modern ember számára az üresjárat nem pihenőidő, hanem hibaüzenet a rendszerben. Ha várakoznunk kell a sorban, vagy két találkozó között felszabadul tíz percünk, reflexszerűen nyúlunk a telefonunkhoz, mintha menekülnénk valami elől. De vajon mióta tekintünk ellenségként az unalomra, és miért vált a „nincs programom” állapot a belső szorongás melegágyává?