Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok

Több évtizedes hagyomány Egerben, hogy a Dobó István Gimnázium minden évben megszervezi a város kilencedik osztályos tanulói számára a „Ki tud többet Egerről?” városismereti vetélkedőt - számolt be az intézmény a közösségi oldalán. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok játékos formában bővítsék ismereteiket a város történelméről, kulturális örökségéről és hagyományairól. Az idei versenyt március 12-én rendezték meg a Városháza Dísztermében, ahol Eger középiskoláinak háromfős csapatai mérték össze tudásukat. A program az Egri Tankerületi Központ, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, valamint az Egri Dobó István Gimnázium közös szervezésében valósult meg. A vetélkedő feladatai Eger történelméhez, a városhoz szorosan kötődő irodalmi és kulturális értékekhez kapcsolódtak. A diákok többek között a város múltjával, Egri csillagok című regénnyel, valamint a hagyományőrző szerepet betöltő Egri Fertálymesteri Testület tevékenységével kapcsolatos kérdésekben bizonyíthatták felkészü...

Borsonline

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

Mennyit tudsz a hajadról?

balatonica.hu

KertÉsRecept

Kvízkuckó

novekedes.hu