A málna valahol félúton van a hálás gyümölcstermő és a kert kissé önjáró kalandora között. Amíg szépen terem, addig mindenki rajong érte: frissen csipegethető, lekvárnak csodás, és van benne valami gyerekkori boldogság. Amikor viszont egy-két évig magára hagyjuk, hirtelen úgy néz ki, mintha titokban saját köztársaságot alapított volna a kert sarkában. Vesszők mindenfelé, kuszaság minden irányban, az ember pedig ott áll metszőollóval a kezében, és próbál úgy tenni, mintha pontosan tudná, ki kicsoda.