Gyerekkorunkban még teljesen természetes volt: játszottunk. Csak úgy. Nem volt cél, nem volt elvárás, nem volt teljesítmény. Csak élveztük a pillanatot. Aztán felnőttünk, és valahogy elfelejtettük, hogyan kell elengedni magunkat. Pedig a játék nem gyerekes, hanem emberi. Mit jelent felnőttként játszani? A játék nemcsak társas vagy képernyős mókát jelent. Lehet ez egy alkotó folyamat, egy Játékidő újraértelmezve – mikor engedted el utoljára magad?