Szabó Andrea: A digitális honfoglalás nem hozott sikert a Fidesznek, a Tiszának azonban lábon kell meggyőznie az embereket
Szabó Andrea politológus, szociológus hatvan hallgató segítségével vizsgálta a két nagy politikai tömb október 23-i rendezvényeit. Konzervatív becslésük szerint is 1,7-szer többen látogattak ki a Tisza Nemzeti menetére, mint a Békemenetre. Azt pedig a közösségi platformok számlálóinál láthatjuk, hogy előbbi közvetítésére jóval többen voltak kiváncsiak. A választásokat ugyanakkor a 106 egyéni körzetben kell megnyerni, így a kutató szerint racionális, hogy Magyar Péter máris bejelentette az újabb országjárást. Szabót a pénteki Megbeszéljükben kérdeztük.
- Hirdetés -
