Szárítógéptűz: ezekre a veszélyekre figyelmeztet a katasztrófavédelem
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a szárítógép veszélyeire hívja fel a figyelmet
- Hirdetés -
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a szárítógép veszélyeire hívja fel a figyelmet
Kidőlt fák, leszakadt ágak országszerte.
Ez a gáz megfelelő szellőzés hiányában veszélyes mennyiségben gyűlhet össze egy pincében.
A tűzoltókat riasztották a helyszínre. Kiderült, mi történt kedd délelőtt a Borbíró téren Debrecenben.
A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok…
Az esti órákban Hódmezővásárhelyen, a Borz utca mellett kétszáz négyzetméteres területen lángolt az erdő aljnövényzete. A hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók fékezték meg a lángokat.
Bojton és Zsáka külterületén is nagy területen csaptak fel a lángok.
Összeszedtük Bács-Kiskun kiemelkedő híreit.
Már közel tízezer alkalommal kellett szabadtéri tüzekhez vonulniuk a tűzoltóknak idén, és csaknem 97 millió négyzetméternyi terület égett le – közölte a katasztrófavédelem. A száraz, forró és…
Besokalltak a szakemberek.
Besokalltak a szakemberek.
Miközben másfél hónapja az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben, szabadtéri tüzek tombolnak országszerte, a tűzoltók pedig nem győzik oltani.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján elérhető azon légkondicionálóval felszerelt magyarországi helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet nyitva tartásuk függvényében.
A Nefeljcs utcába kellett kivonulniuk a településen a tűzoltóknak.
Egy kunmadarasi tűzeset után fontos figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem.
Harminc hektáron ég a száraz aljnövényzet Kaba térségében, a tűzoltók nagy erőkkel küzdenek a lángokkal.
Harminc hektáron ég a száraz aljnövényzet Kaba térségében, a tűzoltók nagy erőkkel küzdenek a lángokkal – tájékoztatta a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese kedd délután az…
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók Hortobágy térségébe, miután teljes terjedelmében kigyulladt egy kamion a 33-as főúton. A lángok az út menti aljnövényzetre is átterjedtek, ezért több egység…
Vonat és személygépkocsi ütközött kedd reggel Őrbottyánban, a Rákóczi Ferenc utcánál található átjáróban, a baleset miatt pedig átmeneti korlátozások léptek életbe a Budapest–Veresegyház–Vác…
Az aszály ellenére szükség lesz kémiai beavatkozásra is az ország egyes területein a szúnyogok számának csökkentése érdekében. A legtöbb területen biológiai gyérítést végeznek a héten.
A következő napokban a Balaton szegélyzónáiban, a Dráva mentén, a Tisza-tó természetvédelmi oltalommal nem érintett területein, a fővárosban, Sopronban és Hajdu-Bihar vármegyében folytatódik a…
Ezek a helyszínek érintettek.
Csopakon tűzoltók és mentési szakemberek közös gyakorlaton vettek részt.
A hét első napja súlyos közlekedési balesettel kezdődött Szigetszentmiklóson, ahol több jármű is érintett volt egy frontális karambolban.
A balesetben ketten a helyszínen meghaltak, egy gyereket életveszélyes sérülésekkel, két másikat és egy fiatal férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Néhol a felére esett vissza a front hatására a hőség. Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt.
Súlyos baleset történt vasárnap a 11-es főúton, a Lupa-tó közelében, ahol egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről, majd a fás, bokros területre sodródott.
Csapadékos időjárás várható a következő napokban Zalában.
A légkondik kültéri egységei használat közben felforrósodhatnak és tüzeket okozhatnak, figyelmeztet a katasztrófavédelem. Alább összegzett tanácsaik segíthetnek, hogy a tűzveszélyt elkerüljük.
A tartós hőség a klíma készülékeknek sem tesz jót, a megelőzési lehetőségről a katasztrófavédelem adott tájékoztatást.
A légkondik befelé hűtenek, a kültéri egységek azonban felforrósodhatnak és tüzeket okozhatnak. Mire érdemes nagyon figyelni – hasznos információk a katasztrófavédelemtől.
Vonat és személyautó ütközött össze csütörtök késő este Csopakon, a 71-es főút közelében. A helyszínre a balatonfüredi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik elvégezték a személygépkocsi…
A légkondik befelé hűtenek, a kültéri egységek azonban felforrósodhatnak és tüzeket okozhatnak. Mire érdemes nagyon figyelni – hasznos információk a katasztrófavédelemtől.
Kigyulladt egy kamion az M3-ason Gödöllőnél, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre,
A fakidőlések elleni védelemre hívja fel a figyelmet a zalai katasztrófavédelem.
Az élő környezetért felelős miniszter kiemelt feladat lesz a biológiai gyérítésre való országos átállás megszervezése és a lakosság bevonása. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság viszont…
Ezek a települések érintettek!
Könnyen kifejlődik a ház körüli kisebb vizekben, locsoláskor edényalátétben megálló vízben. Összeszedtük a legérdekesebb dolgokat az NNGYK szúnyogkisokosából.
Frontális ütközés miatt teljes útzár van a 87-es főúton Vasszécseny közelében.
Volt mit csinálnia a tűzoltóknak eddig a hétvégén.
Június elseje óta önállóan is beavatkozhatnak Zalában a Bázakerettyei Önkéntes Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület tagjai. A vármegyében az övék a hetedik olyan egyesület, amely a hivatásos egységek…
Budapest XII. kerületében, a Tusnádi utcában csaptak fel a lángok szombaton, miután kigyulladt egy személygépkocsi. A tűz rövid idő alatt elharapózott, és a jármű teljes terjedelmében égett, ezért…
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság július 10-én megtartott ünnepélyes kibocsátó ünnepségén hetvennyolc, sikeres szakmai vizsgát tett tűzoltó tiszthelyettes tett ünnepélyes keretek között…
A szentesi Attila úton történt a tűzeset.
Két vízsugárral avatkoztak be az egységek.
Nem adta meg az elsőbbséget!
Korábban hírportálunk a katasztrófavédelem hivatalos közleménye alapján számolt be a Kötegyánban történt tűzesetről. A település polgármestere, Dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia telefonon kereste meg…
Vihar közelít! Már csak órák kérdése lehet!
Embert gázolt el egy személyvonat Cserdi közelében a késő esti órákban. A szerelvényen összesen 107 utas tartózkodott, akiknek biztonságos átszállításában a tűzoltók nyújtottak segítséget, miközben a…
- Hirdetés -