Amikor a történelemkönyvek lapjain diákként találkozunk az aradi vértanúk nevével, gyakran csak a tananyagot látjuk bennük: évszámokat, neveket, kötelezően felmondandó leckét. Pedig ők sem adatok vagy bronzszobrok voltak, hanem hús-vér emberek: fiatal férfiak, akik ugyanúgy szerettek, terveztek, nevettek és hittek a jövőjükben, mint ma bárki. Aulich Lajos, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly és társaik nem csak a történelem alakítói voltak, hanem élő emberek – áldozatuk épp ezért olyan megrendítő.