Sajátos McLaren-stratégia tette különössé Verstappen sima győzelmét
Fotó: Ferrari A dobogó a két McLaren-versenyzővel lett teljes, a világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastri "átadta" a második helyet a brit Lando Norrisnak, akinek így csökkent a hátránya csapattársával szemben. A rajtot Norris kapta el a legjobban, Verstappen megpróbálta leszorítani, de ezáltal le kellett vágnia az első sikánt, ami miatt át kellett adnia a vezető pozíciót riválisának. A holland nem adta fel, a negyedik körben a célegyenesben simán hagyta le riválisát, és fokozatosan el is lépett tőle. Az élmezőnyben ezt követően nyugalom alakult ki, nagyobb csatákat csak a hetedik hely környékétől láthattak a nézők. Verstappen 16 körrel a vége előtt állt ki kerékcserére, amelyet követően Norris és Piastri mögé érkezett vissza a pályára. A McLaren boxában Norris csapata hibázott, így Piastri mögé tudott csak visszajönni a versenybe, azaz a világbajnoki pontversenyben még nagyobb hátrányba került volna csapattársával szemben. Az ausztrál fülére rászóltak, hogy engedje e...
- Hirdetés -