Sokan nőnek fel úgy, hogy azt gondolják: velük van a baj. Hogy túl érzékenyek, hálátlanok vagy túl önállóak. Ám mi történik akkor, ha a szeretet, amit anyánktól kaptunk, feltételhez volt kötve? Ha a dicséret mindig csak akkor jött, ha megfeleltünk, és a kritika fájóan személyes volt? Lehet, hogy ez nem a „szigorú nevelés” része, hanem egy nárcisztikus anya lenyomata?