A messianisztikus politikai vezetőbe vetett hit a monarchikus uralkodók isteni elrendeltetéséhez hasonló kultusszal jár, kiiktatva a politikai ellenfelek, a politikai párbeszéd és a kritika lehetőségét is. A kvázi-vallásos rajongás ugyanakkor hisztérikus reakciókká alakíthat politikai identitásokat, és a politikai ellenfélben „démoni”, „sátáni”, „ördögi” ellenségképet lát.